Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

Ez a nagy jelentőségű határozat nem csupán Zsigmond 'király és IX. Bonifác pápa ellenséges magatartásából született meg. Eszmei alapját az „apostoli királyság" fikciója adta, mely a XII. század eleje óta ismételten jelentkezett s követelte a maga jogát. Ehez hasonló törekvés azonban másutt is látható. A XIV. század óta az angol, a francia és az aragon királyok — legalább részben — szintén maguknak követelték a főpapi (püspöki, apáti, préposti) székek betöltésének a jogát. Zsigmondnak mint 1410 óta német királynak nagy érdeme volt abban, hogy birodalma határán, Konstanzban 1414-ben összeülhetett az a zsinat, mely végül is megoldotta az egyházszakadás súlyos problémáját. Még az egység megteremtése, V. Márton megválasztása előtt történt 1417-ben, hogy Zsigmond kieszközölte a zsinaton jelenlévő bíborosok nyilatkozatát, mely szerint mint Magyarország királya és főkegyura kinevezheti az ország főpapjait. Bár a pápaság hivatalosan nem vette tudomásul ezt a fölfogást és elvben nem mondott le a reservatio, provisio és a kinevezés jogáról — IV. Jenő (1431—47) ezt a jogát mégis oly módon gyakorolta, hogy a királytól előterjesztett kifogástalan korú, erkölcsű és tanultságú egyéneket elfogadta, illetőleg kinevezte a jelzett állásokra. Így történt, hogy ha „de jure" nem is, „de facto" kezdett kialakulni a királyok főkegyúri joga, ami aztán a pápai rezerváció hatályon kívül helyezését is magával hozta. Ezen, a Zsigmond által vágott úton haladt tovább Mátyás király (1458—90). ö már teljesen reneszánsz uralkodó volt, akinek udvarában olasz írók és művészek, tudósok és diplomaták éltek, s aki tudatosan gyűjtötte maga köré és pártfogolta azt a fiatal magyar értelmiséget, mely főleg az itáliai egyetemeken nyerte műveltségét. De abban a tekintetben is reneszánsz szellemű uralkodó volt, hogy abszolút hatalmat követelt magának és módszereiben kevésbé volt válogatós. Már egy emberöltővel Macchiavelli előtt teljes tudatossággal vallotta és alkalmazta a „macchiavellizmus"-t, azaz az államhatalom korlátlanságának az eszméjét. Egyházpolitikai vonatkozásban ez annyit jelentett, hogy — főleg uralkodása második felében — csupán jóváhagyás céljából volt hajlandó Róma elé terjeszteni jelöltjeit, választott főpapjait. így történt, hogy amikor IV. Szixtus 1480-ban nem akarta jóváhagyni Beatrix királyné gyóntató j ának, Zárai Antalnak püspöki kinevezését, Mátyás azzal fenyegetőzött, hogy inkább kilép népével együtt a római egyházból, mintsem lemondjon főkegy-645