Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

határozott taxát kellett fizetni. A hatalmas közigazgatási apparátussá fejlődött pápai udvar ugyanis — különösen mióta elszakadt itáliai talajától s Avignonba került,-ahol területeket vásárolt s nagyszabású építkezéseket végzett — szintén áttért a pénzgazdálkodásra, aminek alapját az egyházi javak és jövedelmek alkották. A pápai „pénzügyminisztérium", az „apostoli kamara" tisztviselői körbejárták az egyes országokat s jegyzékbe, a „Liber taxarum"-ba foglalták a különböző egyházi javadalmak értékét s évi jövedelmét. A kinevezésekért fizetendő „servitium commune" VIII. Bonifác pápasága (1294—1303) óta az új apát egyévi jövedelmének l/

3 részét jelentette, amit egy éven belül kellett lefizetni. Ennek az „annatá"-nak indokolatlan elmulasztása a kolostor számára kiközösítést, az apát számára fölfüggesztést, esetleg állásvesztést vont maga után. A kinevezéssel kapcsolatos kiadások voltak azok is, amiket az „expectantia"-levél kiállítása után fizettek, ami által egyesek várományosai lettek bizonyos egyházi javadalmaknak. Széküresedés esetén az „apáti asztal" bevételei mint „intercalaris jövedelmek" ugyancsak a szentszéket illették. Az apátoknak a pápánál tett „ad limina" látogatásaik alkalmával éppúgy meghatározott összegeket kellett fizetniök, mint a püspökök hivatalos „visitatio-ikor, mely utóbbinak, a „procuratio"nak a fele XIV. század közepe óta szintén a pápáé lett. Végül súlyos terhet jelentettek az apát tiszta jövedelmének tizedei is, melyeket a pápai adószedők gyűjtöttek össze, s amelyeken a XIV. században az uralkodók éppúgy osztoztak a pápákkal, mint ahogy már a XII. század óta az intercalaris jövedelmeket is maguknak vindikálták az angol királyok. A mondottakból látható, hogy az apátsági javak a XIII. s még inkább a XIV. században korántsem tekinthetők olyanoknak, melyek csupán a kolostor szerzeteseinek és civil népeinek szükségleteit elégítették ki. Annak jövedelmeit közvetlenül és közvetve az egyház és az állam egyaránt igyekezett a maga számára hasznosítani. Ennek ellenére a kolostorok továbbra is rajta voltak, hogy tőlük telhetőleg teljesítsék szociális-karitatív föladataikat az utasokkal, szegényekkel és betegekkel szemben. A fuldai apátság -1242-ben a Saalon, a corveyi 1249-ben a Weseren épített hidat a forgalom számára. Más kolostorok ugyanakkor az Alpokon átkelők támogatását tartották föladatuknak. Bertrand apát 1301-ben megkívánta, hogy Cluny és egész kongregációja a vendéglátás és szegénygondozás terén hűségesen ápolja régi 482