Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

meg. Az I.—II. részben a szerző szól a szerzeteshez, a III.-ban az Űr beszél a lélekhez, a IV. Krisztusnak és a tanítványnak az Oltáriszentség vételével foglalkozó párbeszédét tartalmazza. A művet formai és tartalmi szempontból egyaránt az egyszerűség és természetesség jellemzi. A stílus és a tudomány csak annyiban érdekli a szerzőt, amennyiben a lélek üdvösségét szolgálja. Fölülmúlhatatlanul közvetlen és vonzó hangon hívogatja az embert a világtól elvonult, bensőséges lelki életre. Ugyanebben a lelki-szellemi környezetben alakult ki a vallásos és aszketikus életnek egy másik fontos eszköze, a módszeres elmélkedés is, mely azóta szintén közkincsévé vált a kereszténységnek. A windesheimiek közül Zerbolt Gellért már a XIV. század vége felé alkalmazta s tökéletesebb formában ugyanazt tartalmazta Mombaer „Rosetum exercitiorum spiritualium" című műve is. Az ősi bencés lelkiség és a Devotio moderna, a közös imádság és a magán elmélkedés szintézise; a spanyol Cisneros és a belga Blosius jelentősége A XIV.—XV. században kialakult „Devotio moderna" nemcsak a célkitűzés, hanem az eszközök tekintetében is meglehetősen eltért a hagyományos bencés fölfogástól és gyakorlattól. A Regula és még inkább az anianei Szt Benedek nyomán kialakult clunyi szokások az istentiszteletet, a liturgiát állították a szerzetesi élet központjába. Ezzel szemben a lelki élet új mesterei az aszkézisnek, az ember erkölcsi tökéletesedésének adták a főhelyet. A fejlődés a külsőséges fényes liturgiával szemben az egyszerű, bensőséges élet irányában haladt. Ennek megfelelően már a zsolozsma sem csupán Isten magasztalását szolgálta, hanem mint elmélkedési anyag az ember tökéletesedését is. A bencés írók törekedtek ugyan az ősi hagyományok ápolására, mégis sok tekintetben engedtek koruk követelményeinek s alkalmazkodtak a „devotio moderna" eszméihez és eljárásához. Világosan látható ez Blosius Lajos szavaiból, aki azt mondotta: „Hasznos a zsolozsma, hasznosak az imák, a himnuszok és a hálaadások — a leghasznosabb és az egyedül szükséges azonban a Krisztus megtestesülésére s még inkább az Ö szentséges szenvedéseire való emlékezés." A bencés reformmozgalmak lelkületét, ideológiai alapvetését ismertetve nagyrészt ugyanazokat a neveket említjük, melyekkel föntebb már találkoztunk. De természetes is, hogy ugyan-630