Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

A feudális gazdálkodás válsága; birtokelidegenítések; új pápai adók; karitatív és peres kiadások; az apátságok elszegényedése Természetes, hogy nemcsak a világi - földesurak megélhetése vált folyton nehezebbé, hanem a kolostoroké is. Ennek okai közt elsősorban a gazdálkodásban bekövetkezett változást kell kiemelnünk. Az apátsági birtokok nagyobb részét századokon át bérlők és jobbágyok művelték. Jövedelmük ellenértékeként termény- s némi pénzadót fizettek. A birtokok kisebbik, a monostorhoz közelebb eső részét mint majorságokat saját kezelésükben tartották a bencések s azokat szolgáik és jobbágyaik robotos munkájával művelték, s ezáltal azok jövedelme szinte teljes egészében az övék maradt. Ez a gazdálkodási forma megfelelt a szükségleteknek a terménygazdálkodás korában, mert a monostor egyszerűbb igényeit kielégítette. De már tökéletlennek bizonyult a pénzgazdálkodás idején, amikor az igények és a kiadások növekedésével együtt a majoros gazdálkodás erősítésével a birtokok jövedelmét is növelni lehetett és kellett volna. Ehelyett viszont igen sok apátság még meglevő majorságait, azok nagyobb részét is átadta a bérlőknek, illetőleg a jobbágyoknak. Igaz ugyan, hogy ez a gazdálkodási rendszer gondtalanabb és kényelmesebb volt, mert a községek bírói, a „villicus"-ok készen hozták falvaik termény- és pénzadóját — viszont az apátságok jövedelme jelentősen meg fogy aközött akkor, amikor az élet folyton költségesebbé vált. A gazdálkodásból így adódó nehézségeket és hátrányokat a ciszterciek nemcsak előre látták, hanem meg is előzték. Ök a XII. században nem fogadtak el olyan birtokokat, melyeket bérlők és jobbágyok műveltek és hasznosítottak volna. Ök csak akkora területeket vállaltak, amekkorákat a megnövelt létszámú laikus testvéreikkel és cselédségükkel a majorsági gazdálkodás keretében maguk meg tudtak művelni. Okszerű és szorgalmas gazdálkodásuknak csupán maguk látták hasznát s jövedelmük — legalábbis a XIII. század közepéig számítható virágkorukban — ki is elégítette a kolostori és templomi életükben egyaránt egyszerűségre törekvő apátságaik igényeit. De nemcsak a birtokok jövedelmének aránylagos megfogyatkozása okozott anyagi nehézségeket. Ez olyan általános baj volt, mely kivétel nélkül sújtotta az egész feudális társadalmat, az egyházi és a világi földesurakat egyaránt. Az utóbbiak egy ré480