Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VII. Fejezet - A kommenda-rendszer és a kongregációk kifejlődése; a protestantizmus és a török pusztítás a reneszánsz korában

maradt Velencében, apátságát viszont Barbónak juttatta 1408ban. Barbo komoly szándékkal vette át a régi Szt Jusztina kormányzását. Az volt a terve, hogy bencéssé lesz s apátságában szabályos szerzetes életet alakít ki. Miután Szt Benedek regulájára letette fogadalmát s a pápa apáttá avatta, meg is kezdte munkáját. Első föladatának megfelelő konvent szervezését tartotta. Az ott talált 3 bencés mellé még 2 világi papot és 2 kamalduli szerzetest hozott magával Velencéből. Tekintetét aztán a páduai egyetem ifjúsága felé irányította — szívesen invitálta az ifjakat a konvent kompletóriumára s az érdeklődőket készséggel látta el lelki olvasmányokkal. így történt, hogy az első 2 páduai ifjút hamarosan 16 egyetemista barátja követte a noviciátusba s Barbo ezzel a szellemileg is, erkölcsileg is magas színvonalú közösséggel indította meg mozgalmát 1410-ben, melynek történetét élete vége felé „De initiis congregationis Sanctae Justinae de Padua" címen foglalta össze. Barbo szándéka eredetileg az volt, hogy saját apátságában valósítja meg Szt Benedek eszméjét. Annak érdekében a pasztorációt s általában a külső foglalkozásokat igyekezett kizárni a konvent életéből — a hangsúlyt a lelki élet ápolására, a zsolozsma bensőséges, az istentisztelet minél ünnepélyesebb végzésére vetette. Elért eredményei aztán sokak figyelmét a Szt Jusztinára irányították. Egyrészt egyének kérték fölvételüket, aki számára új kolostorokról kellett gondoskodni, másrészt régi kolostorok kívánták Barbo vezetését. Ezek után, 1419-ben adta ki V. Márton az „Ineffabilis" kezdetű bullát, melyben megengedte, hogy Barbo ezeket az azonos i^gyelmű kolostorokat kongregációba egyesíthesse. Ennek szervezetében Barbo Szt Jusztinát nem kívánta főapátsággá, vagy anyakolostorrá tenni, hanem megtartotta az egyes kolostorok egyenjogúságát. Ennek jele volt, hog v az első egyetemes káptalant is Polironéba hívta össze 1424-ben. De még V. Mártonnál is lelkesebb pártfogója volt a mozgalomnak Barbo régi barátja, Condulmer Gábor, aki 1431-től 14447-ig mint IV. Jenő vezette az Egyházat. Az új pápa 1432-ben nemcsak jóváhagyta elődje rendelkezését, hanem az újabb fejleményeket is szentesítette. Barbo történeti jelentősége ugyanis nem csupán abban áll, hogy néhány kolostort visszavezetett a reguláris életre. Ő egyáltalán az igazi szerzetesi szellem megtestesítője és terjesztője kívánt lenni. Mivel pedig úgy látta, hogy annak legnagyobb akadálya a kommenda-rendszer, mindenekelőtt azt igyekezett -616