Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

apát, 1334-ben a veszprémi és váci püspök, 1353-ban az esztergomi érsek és a nyitrai püspök. VI. Kelemen 1348-ban a pécsi püspöktől, Szigfrid garamszentbenedeki és Dániel visegrádi apáttól véleményes jelentést kért arról, hogy a szepesi prépostságot miként lehetne püspökséggé szervezni. Tomori Pál kolozsmonostori apát 1389 és 1402 között 15 alkalommal szerepelt pápai megbízottként. Azt, hogy a reformok tárgyában mily élénk volt a kapcsolat a XIII. század s még inkább a XIV. század folyamán, amikor a káptalanok jegyzőkönyveit fölterjesztették a szentszékhez, föntebb már említettük. A XIV. században ugyancsak gyakori érintkezés alakult ki a szentszék és Magyarország között a különféle pápai illetékek, adók és tizedek szedése révén. Amint azonban a „reservatio" alkalmazása, éppúgy a vele kapcsolatos „annatá"-k vagy „servitium"-ok biztosítása is nagy akadályokba ütközött. A magyar főpapság évtizedeken át alig akart tudomást venni róluk. III. Miklós és Domonkos pannonhalmi apát élete végéig megtagadta annak fizetését. Miklós tartozását utódja egyenlítette ki, Domonkos pedig kiközösítésbe esett miatta. De tán még nagyobb nehézségekbe ütközött az időközönként kivetett „pápai tizedek" összegyűjtése, melyek nagyságát a különféle egyházi jövedelmek arányában állapították meg. Az I. lyoni zsinat 1245-ben a jövedelmek 5%-át kívánta 3 éven át, a II. lyoni és a viennei zsinat (1274, 1312) pedig annak 10%-át 6 éven át óhajtotta igénybe venni. A kivetések és behajtások, illetőleg a fizetések elmulasztása során oly gyakran kiszabott büntetések: fölfüggesztések és kiközösítések idővel természetszerűleg sokat veszítettek hatékonyságukból. A magyarországi tized beszedése is csak akkor sikerült, amikor a szentszék hosszas tárgyalások után 1332-ben az ő alkalmazottai által beszedett tizedek V3 részét hajlandó volt átadni az egyébként is eléggé autokrata Károly Róbert királynak. Ám ez az adóztatás később sem ment akadályok nélkül. A nápolyi kudarc miatt neheztelő Nagy Lajost a pápa úgy akarta megengesztelni, hogy 1352-ben 4 évre neki adta az esedékes tizedeket. A király azonban annak ellenére sem engedte meg annak a háromévi adónak a beszedését és kivitelét, melyet V. Orbán 1363-ban rendelt el. A szentszék s a királyi udvar viszonya igazában mégis a század végére romlott el. IX. Bonifác ugyanis a magyar főpapság segítségével a nápolyi Kis László trónigényét támogatta, ellenfele, Zsigmond viszont 1404-ben a „Placetům regium"-ban kimondotta, hogy beleegyezése nél-590