Szent Benedek fiainak világtörténete II. kötet

VI. Fejezet - A bencés szerzetesség hanyatlása és a pápai reformok a gótikus későközépkorban

a bencés apátok között akkortájt csupán a pannonhalmi Hamer Vilmos viselt, s melyet a magyar kancellária állandóan Willermus alakban használt. Az -inus végződést a -mus elírásának, a G kezdőbetűt pedig olaszos hatásnak tekinthetjük. Nagyon lehetséges, hogy szerzőnk mint a Szt Márton-monostor tagja és Vilmos apát szerzetese maga is megjárta a legendában leírt utat, amikor — a Summa Magistri-bulla kívánságának megfelelően — valamelyik olasz, tán éppen a bolognai egyetemre ment. De az író fantáziája ott is élénken dolgozott, ahol Gellért bakonybéli magányát kedves idillikus jelenetekkel színezte. Elmondotta, hogy mikor a tudományos műveket készítő hőse képzelő ereje már kimerült s így — pre nimia imaginatione — elszunnyadt, egy szarvastehén jött hozzá borjával. Mikor azonban a gímszarvas egy szarvasbikát hajtó farkastól megrémült és elrohant, a borjú továbbra is ott maradt. Más alkalommal a hazatérő remete egy sebesült farkast talált ajtója előtt. Miután meggyógyította, az is ott maradt s azóta a szarvas és a farkas békésen éltek Gellért környezetében. A humor iránt szintén volt érzéke szerzőnknek. A szentföldre törekvő Gellértet Rasina azzal a megokolással igyekezett eltéríteni szándékától, hogy, ha a tengerbe esik, onnét aligha tud Jónás módjára kimenekülni. Mikor pedig Csanád ispán egy gonosztevőt megkötözve a vesztőhelyre kísértetett s az kiszabadítva magát, a Szűz Mária-apátság asylumába menekült — üldözői így kiáltottak utána: „Megállj te kisróka! A hurokból ugyan kiugrottál, de azért verembe estél." A nép kacagott az eseten, az illető pedig egész életére a templom harangozója lett. Az életvidámság mellett azt is kor jellemző vonásnak tartjuk, hogy az író sokat emlegette az anyagi javakat, főleg a lakomákat. Elmondotta, hogy Gellért atyja pap és civil barátait ragyogóan meg szokta vendégelni, Gellért pedig híveit hívta meg asztalához, amiért azok sem maradtak adósok. Győzelme után Csanád szintén nagy lakomát rendezett barátai számára s a csata színhelyén épített monostora fölavatásakor ugyancsak „magnum convivium"-mal tisztelte meg Gellért püspököt és szerzeteseit. Ott viszont már szerzőnk bizonyos fokú anyagiasságát láthatjuk, ahol azt olvassuk, hogy Gellért akkor határozta el Magyarországon maradását, amikor a király kilátásba helyezte számára a püspöki méltóságot. S az is hasonló mentalitásra vall, hogy a szent püspök marosvári installációjakor föltűnően hangsúlyozta a tizedre s egyéb anyagiakra vonatkozó jogait. Ezeken kívül azt is észrevehetjük, hogy az író az előkelő modort és az elegáns stílust jól ismerte. Szereplőit — Gellértet, 570