Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

nek realitását illetően, a jelenlét módja tekintetében mégis kifogást emeltek ellene. Paschasius ugyanis Szt Ágoston inkább spirituális fölfogása helyett Szt Ambrus realisztikus elgondolásához csatlakozva úgy vélte, hogy a kenyér és a bor színe alatt az Űr Jézusnak a Szűz Máriától született és keresztre feszített teste van jelen, nem pedig a föltámadott Krisztus megdicsőült teste. Hrabanus Maurus hangsúlyozta, hogy ez a két test lényegileg azonos ugyan, de megjelenési formában különbözik. Ratrammus aztán az ágostoni elgondolást túlhajtva már eretnekségbe esett, amikor azt állította, hogy a történeti Jézus az Eucharistiában csupán képletesen, „secundum figurám" van jelen — mint a tűz a tüzet ábrázoló képen. Ugyancsak durva tévedést vallott a kor nagy dialektikusa és gyenge teológusa, az ír Scotus Eriugena, aki — Hincmar állítása szerint — Krisztus testének és vérének már csak emlékét látta az Oltáriszentségben. Ratrammus és még inkább Scotus Eriugena eretnekségbe torkolló túlzó racionalizmusa alakította ki aztán a kibontakozásban levő dialektikának azt a rossz hírét, melynek következtében az szinte 2 évszázadra kénytelen volt eltűnni a nyugati tudományosság területéről. A kor szellemi életének mozgatója egyébként Walafrid Strabo tehetséges tanítványa. 840-től 877-ig a nyugati frank területek ura, Kopasz Károly király volt, aki nemcsak Hincmart, Ratrammust, Scotus Eriugenát. hanem más tudósokat is foglalkoztatott teológiai kérdésekkel és szorgalmazta görög egyházi művek latinra fordítását. Az itáliai bencés élet újjászervezése és föllendítése; kulturális téren Paulus Diaconus emelkedik ki A föntebbiek során láttuk, hogy a Rómából Angliába telepedett szerzetesek a VII. század folyamán miként tették kereszténnyé az angol-szász népet, s miként alakították ki ott a koraközépkor egyházias műveltségét. Láttuk áztán, hogy a VIII. században az angol-szász bencések Szt Bonifác vezetésével miként térítették meg a német törzseket s szervezték újjá a frank egyházat, s hogy Alkuin irányítása alatt a IX. században miként virágoztatták föl a szellemi kultúrát s miként alakították ki a karoling-reneszánszot. Ezek után vissza kell térnünk Itáliába, hogy lássuk, hogy ebben az időben — a longobard és a karoling uralom korában — mi történt ott, s miként fejlődött ki a bencés szerzetesség, s az minő szerepet játszott a Félsziget kulturális életében.