Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

A kor teológiai műveltsége; a bencések tudományos vitái a predestináció és az Eucharistia problémáiról A Karoling-reneszánsz végső jellemzéseként mutatunk rá arra, hogy a IX. század folyamán mily magasra emelkedett a műveltség, s az mily erős szálakkal fűződött az antik mentalitáshoz. Amint ugyanis a IV—V. század nagy teológiai vitái a szellemi tevékenységnek is fokmérői voltak, éppúgy a IX. század hasonló disputái is mutatják a kornak a dielektikán kifinomult kultúráját, mely már egyes hittudományi kérdések önálló megoldására törekedett. Egyes spanyol püspökök a VIII. század végén úgy vélték, hogy az Ige az Atyaisten egyszülötte és természetes fia, Mária elsőszülötte, Jézus Krisztus pedig az Atyának csupán fogadott fia. Ezt az „adopcionalista" fölfogást főleg Alkuin támadta, aki a Szentháromságról írt művében s 800-ban az aacheni zsinaton élőszóval cáfolta a tévedést, melynek hamarosan nyoma is veszett. Ennél a vitánál sokkal nagyobb hullámokat-vert az, mely a predestináció kérdésében alakult ki. Amikor a fuldai Gottschalk fegyelmi tekintetben szembe került apátjával, Hrabanus Maurusszal, a francia Orbais kolostorába költözött. A jól képzett és tehetséges Gottschalk ott Szt Ágoston tanulmányozása nyomán arra a meggyőződésre jutott, hogy kettős predestináció van, azaz az Űristen egyeseket az örök boldogságra, másokat az örök kárhozatra rendelt. Noha az utóbbit csak olyan értelemben vette, hogy az Űristen „praescientia"-jával előre látva egyesek rossz cselekedeteit, predestinálta őket a kárhozatra — mégsem menekült meg az eretnekség vádjától. Először volt apátja, majd mainzi érsek, Hrabanus Maurus írásban, aztán a mainzi zsinaton (848) szóban is elítélte tanítását, a következő évben pedig francia érseke, Hincmar a quierzyi zsinaton bélyegezte eretnekségnek a kettős predestinációt. Ám a vita ezzel még nem ért véget. Mivel Gottschalk nem adta föl elgondolását s több kiváló tudós, mint a ferrièresi Servatus Lupus s a corbiei Ratrammus pártját fogta, 860-ban s toucyi zsinaton kompromisszum jött létre az ellenfelek között. A Hincmar érsek által fogalmazott formula hangoztatta a megváltás érvényének egyetemességét és hallgatott a kárhozatra szóló predestinációról. Ezzel párhuzamosan egy másik hittitokról is vitáztak a kor tudósai. Paschasius Radbertus 840 körül írta meg az Eucharistiáról, „De corpore et sanguine Domini" szóló művét. Bár a szerző helyesen fejezte ki az Egyház tanítását Jézus jelenlété94