Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban
életszemlélet alakult ki, mely a földi javak értékelésére és élvezésére hajlamosabbá tette azt a társadalmi réteget, melyben a karoling reneszánsz szelleme otthonra talált. De a szellemi, a tudományos élet területén is észrevehető a hatása. Beda Venerabilisszel kapcsolatban mutattunk rá arra, hogy annak a kornak a szellemi életét a hagyomány és a tekintély tisztelete, a Traditio és az Auctoritas uralma jellemezte. Azzal szemben a IX. század közepe óta közben-közben már az egyéni belátás és meggyőződés is hallatta hangját, a Ratio is követelte a maga jogait. A koraközépkor kollektivisztikus társadalmi és kulturális életében föl-fölhangzó egyéni hangban az újjáéledt ókori szellem megnyilatkozására ismerhetünk. Nagy Károly és tudósai azonban nemcsak minőségi tekintetben igyekeztek emelni a birodalom műveltségét. Ennél jelentősebb volt az az eredményük, melyet a kultúra hatósugarának kiterjesztésében, azaz mennyiségi vonatkozásban értek el. A császár nem elégedett meg azzal, hogy akadémiáján és palota-iskolájában családja és udvara szerezze meg a magasabb műveltséget. Volt gondja, hogy a műveltség egész birodalmát, annak legtávolabbi (pl. bajor, szász) tartományait s azoknak lehetőleg minden társadalmi osztályát is elérje és áthassa. A karoling reneszánsz kultúrája így vált oly egységesítő erővé, mely a ,,Respublica Christiana" népeit akkor is szellemi egységbe tudta tartani, amikor Nagy Károly politikai alkotása, impériuma már rég alkotó elemeire bomlott. Tény, hogy a karoling reneszánsz alapvetői és munkásai nem mind voltak bencések, de kétségtelen, hogy a frank kolostorok lakóinak százai és ezrei különböző helyeken és módokon évtizedeken át dolgoztak azért, hogy ez a magasabb keresztény kultúra kialakuljon és minél inkább elterjedjen. Ezen az alapon valljuk. hogy a nagy mű megalkotásának érdeme elsősorban a bencés szerzetességet illeti. Ennek a bencés munkának csupán a keresztmetszetét kívánjuk adni, amikor a következőkben rámutatunk Alkuin egyéniségére és működésére s rajta kívül még néhány kiemelkedő személy, illetőleg apátság szerepét vázoljuk. Alkuin művelődési eszménye; a ..Palota" és a tour si apátság iskolamestere. Nagy Károly kultúrpolitikusa Alkuin Béda Venerabilis szellemi hagyományain nevelődött. Béda tanítványa volt az a northumbriai királyi családból származó Egbert, aki mint yorki apátpüspök mestere segítségével 6* 83