Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

a számára oly kedves fuldai apátságban temették el, mely aztán a német katolicizmus szent helyévé lett. Igaz ugyan, hogy a Bonifác irányítása alatt hozott zsinati határozatok nem mind és nem azonnal mentek át a gyakorlatba. A bencés regula kizárólagos alkalmazását még később is kellett szorgalmazni, az egyházi birtokok visszaszerzése sem sikerült teljesen s a frank egységet sürgető politikusok sem látták szívesen az érseki tartományokra való tagolást és Róma közvetlen irányítását, főleg miután a frank hatalom Kis Pippin király kezében egyesült 751-ben. Mindezek ellenére mégis igen nagy, valóban történeti jelentőségű volt az az eredmény, melyet Szt Bonifác mint a német törzsek hithirdetője, a frank egyház szervezője és a bencés Regula terjesztője elért. Nagy Károly feudális császársága, annak egyházi, gazdasági és társadalmi szervezete A 751-ben trónra jutott Karoling-dinasztia új korszakot nyitott nemcsak a frank birodalom, hanem a nyugati kereszténység életében is — az előző korszak vetését szárba szökkentette. S ebben a munkában elsőrendű segítséget nyert a bencés szerzetességben. Kis Pippin hálás volt a pápának, hogy a tehetetlen Merovingdinasztiával szemben elismerte az ő és családja uralkodói jogát és királyi méltóságát. Ezért 754-ben létrehozta az egyházi államot s a longobardokkal és a cezaropapista bizánci császársággal szemben biztosította a pápaság szuverenitását. Ennek a jelentőségét abból láthatjuk, hogy Jusztinián császár óta a pápák két évszázadon át kötelességüknek tartották, hogy megválasztásuk megerősítését Bizánctól kérjék; az egyetemes zsinatokat is a bizánci császárok hívták össze és az ő területükön, Keleten tartották. Ám az arab hódítások következtében a VIII. század közepére Bizánc tekintélye megcsökkent s a pápaság a Karoling-dinasztiával lépett szövetségre. Kis Pippin művét fia, Nagy Károly folytatta, aki a Középkor legkimagaslóbb uralkodói egyénisége volt (768—814). Nagyvonalú, de a részletekre is mindig tekintettel levő gondolkodásmódja páratlan akaraterővel párosult. A kitűnő hadvezér és szenvedélyes katona 774-ben „longobard királyság", illetőleg „regnum Italicum" néven a frank birodalomhoz csatolta az egyházi állam kivételével egész Itáliát. Ugyanakkor megindította azt a háromévtizedes harcot, melynek eredménye a szászok hódoltatása lett. A birodalom délkeleti határainak biztosítása céljá79