Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

mely oda közvetlenül Galliából és az írektől került át. Létezését az indokolta, hogy a nagy apácazárdákat és a hozzájuk tartozó falvak népeit pasztorálni kellett s ezt a munkát gyalo-an a zárdák közelében épített és szervezetileg hozzájuk tartozó kolostorok szerzetesei látták el. Létalapjukat tekintve tehát ezek a kolostorok a zárdák függvényei voltak, s így a kettős kolostorok életének irányítása, jogi képviselete rendszerint az apátnő kezében maradt. Ezek az előkelő, sokszor királyi származású „fejedelemasszony"-ok sok lelkiséggel és kellő tekintéllyel vezették intézményeik életét. Az apácák nem járhattak ki zárdájukból s a férfi szerzetesek is csak az istentisztelet végzése és a szentségek kiszolgáltatása vagy egyéb egyházi funkciók céljából tartózkodhattak az apácák zárdájában és templomában. A nagytekintélyű és erélyes Theodor érsek ugyan nem rokonszenvezett az intézménnyel, az mégis fönnmaradt Angliában a dán betörésekig, a IX. század végéig, másutt pedig, főleg Németországban az egész középkoron át. A leghíresebb kettős kolostor Whitbyben volt, ahol Hilda királyleány és „fejedelemasszony" kormányzása idején, 664-ben a már említett nagyjelentőségű zsinatot tartották. A winbornei kettős kolostort Aldhelm unokaöccse, Ina király alapította Wessexben; a zárdának a VIII. század elején kb. 500 apáca-tagja volt. Végül azt is meg kell említenünk, hogy az angol-szász szerzetesség és egyház kezdettől fogva különleges gonddal és tudatossággal ápolta a Rómával, a kereszténység központjával való kapcsolatot. Gyakoriak voltak azok a római zarándoklatok, melyekben a királyi családok tagjai, az egyházi és világi vezetők, szerzetesek és apácák, az egyszerű néo tömegei egyaránt részt vettek. Sokan voltak köztük olyanok, akik vissza sem tértek hazájukba, hanem az apostol-fejedelmek sírja közelében fejezték be életüket. így alakult ki a Szent Városnak az az angol negyede, melyet „Vicus Saxonum"-nak neveztek. Annak viszont legjelentősebb része az az angol iskola, „Schola Saxonum" lett, melyet a VIII. század elején Ina király létesített. Az aztán hamisítatlan római szellemmel telítette azokat az angol-szász ifjakat — szerzeteseket és klerikusokat —, akik később az angol egyház vezetői lettek. Az angol szerzetesi vagy monachalis egyháznak ezt a Rómakapcsolatát mutatták és biztosították azok a nagy központok, kolostorok (Canterbury, Ripon, Peterborough, Wearmouth, Yarrow, Westminster), melyeket Szt Péter és Pál tiszteletére szen66