Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

tói erősen különböző hivatásnak tekintették. A szerzetesség lényegében laikus intézmény volt s ennek megfelelően a monostorok — miként Szt Benedek Montecassinója is — csak egy-két papot fogadtak be, illetőleg szenteltettek föl, hogy a papi joghatósághoz kötött ténykedéseket a kolostorban elvégezzék. Ennek a fölfogásnak megfelelően hangoztatta Gergely pápa is az 593 94-ben írt leveleiben, hogy a lelkipásztori munkakör és a monostori élet összeegyeztethetetlen — áldozópap, szerpap vagy bármilyen rendű klerikus nem élhet egyben szerzetes- vagy apátként. Mikor azonban aktuálissá vált az angol-szász misszió megindítása 597-ben, az élet követelményeinek engedve, módosította elvi fölfogását, függetlenítette magát a különböző regulák előírásaitól s a hithirdetésre vállalkozó szerzeteseket papokká szentelte. Az alapjában laikus szerzetesség így jutott arra az útra, melynek folyamán a lelkészkedő klérussal való kapcsolat mind szorosabb, a papi rend fölvétele mind gyakoribbá lett, ami által eredeti, öncélú jellege módosult. Följegyezték a források, hogy Gergely pápa saját kolostorának, Szt Andrásnak a perjelét, Ágostont állította a 40 főnyi missziós csoport élére. Arról azonban hallgatnak, hogy azok a misszionáriusok mind ugyanazon kolostor tagjai voltak-e, illetőleg, hogy a Szt András-kolostor még akkor is idegenül nézett-e szembe a bencés életformával? De mivel egyrészt a lateráni bencés kolostor szinte életközösségben állott a pápa lateráni bazilikájával, másrészt pedig Szt Gergely pár évvel előbb a legnagyobb elsimeréssel adózott Szt Benedek egyéniségének és regulájának, azért — konkrét adatok hiányában is — úgy gondoljuk, hogy a bencés szerzetesség és a bencés regula — ha mások társaságában is — már akkor kezdett kibontakozni szűk kereteiből és megindult hódító útjára. A bencés szellemiség uralomra jutásának útja-módja ugyanis Anglián át vezetett. A pogány angol-szászok a latinizált és már keresztény kelta őslakosság, a britek hívására segítségként érkeztek Britanniába az V. század első felében, ahol aztán hódítókként léptek föl. Hosszú harcok után az őslakosságot legyőzték és túlnyomó részét a sziget nyugati és északi részeibe szorították, a többiben pedig hét királyságot, „heptarchiát" alakítottak ki maguknak. A VI. század végén nemcsak a britek és a skótok voltak keresztények; a kereszténység már az angol-szász kenti királyságban sem volt egészen ismeretlen. Ethelbert király felesége, Berta ugyanis mint keresztény frank hercegnő került Kentbe s frank környezetével minden bizonnyal katolikus papot is vitt magával új hazájába. 53