Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

léséhez, elzálogosításához) a monostor és a kegyúr megegyezése volt szükséges. Ez a megkötöttség természetszerűleg nemcsak a birtokra, hanem a hozzá tartozó szolganépekre is vonatkozott. II. Endre is csak Oros apát és konventje hozzájárulásával „cum consensu" szabadíthatta föl Pannonhalma 3 érdemes szolgáját 1224 körül; s mivel ezáltal azok kiváltak az apátság szolgáló népei közül, a király megfelelően kárpótolta a monostort. Hasonlóképpen szükség volt ilyen közös megegyezésre akkor is, amikor a kegyúr új adót vagy szolgáltatást kívánt az apátsági népektől. A nem „alapítványi", hanem egyébként — pl. örökléssel vagy vásárlással — szerzett javai fölött azonban teljes joggal, önállóan rendelkezett az apátság. A „saját monostor" jogi elméletének még más következménye is volt. A kegyurak, a patrónusok kötelességüknek érezték, hogy saját személyükben vagy az apáttal egyetértésben választott megbízottjuk által monostoraikat védelmezzék és képviseljék nemcsak anyagi, de sokszor még erkölcsi vonatkozásban is. Mint monostoraik „advocatus"-ai jórészt a francia „avoué"-k, a német „Vogt"-ok föladatát is teljesítették. Igaz, a királyok hivataluknál fogva védői voltak az összes egyházi intézményeknek, de különlegesen saját nemzetiségi, illetőleg „családi" egyházaiknak. Ezért állította vissza II. Géza össze jogaiba a Könyves Kálmán által megszüntetett szentjobbi apátságot. S amikor az érdekeikben magukat ezáltal sértve érző főurak II. Géza halála után az apátságra támadtak s a bencéseket onnét elűzték, III. István a két szomszédos vármegye ispánját bízta meg a monostor hathatós védelmével. Ugyanígy II. Géza volt az is, aki Pannonhalmának visszaadta azt a győri halászati jogot, melyet Kálmán és fia, II. István elvett tőle. 1221-ben III. Honór hozzájárult ahhoz, hogy kegyúri joga alapján II. Endre a visegrádi monostorba görög (bazilita) szerzetesek helyére latinokat, azaz bencéseket telepítsen. De II. Endrének 1225-ben arra is volt gondja, hogy kolozsmonostori apátság számára a pápánál kieszközölje a főpapi jelvények használatának a jogát. A királyok példáját természetszerűleg követték a magánkegyurak is. Készségesen védték monostoraik érdekeit vita esetén a bíróság előtt s fegyvert is ragadtak, ha másként nem lehetett elejét venni a hatalmaskodásoknak. A „bracchium saeculare" ezen támogatására bizony nem egyszer volt szüksége a monostoroknak, amikor a jogrend és a közhatalom gyönge lábon állott. 437-