Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

herceg az általa alapított Dömösön, fia, az ártatlanul megvakított Béla herceg — a későbbi II. Béla király — pedig Pécsváradon. Az utóbbi esettel kapcsolatban II. Géza az 1158-ban Pécsvárad javára kiadott oklevelében elmondotta, hogy atyja „egyrészt az anyagiakban szenvedett szükség nyomására, másrészt testi nyomorúsága kényszerítésére Szt Benedek monostorába menekült s ott az apát, a testvérek s más odatartozók részéről tisztelettel fogadva, nem kevés ideig kíséretével együtt élelmezés és ruházat tekintetében az egyház javaiból tisztességes ellátásban részesült." Ebben a vonatkozásban említjük meg azt a nemcsak külföldön, hanem nálunk is elterjedt szokást, hogy a monostoralapítókon és utódaikon kívül más előkelők közül is többen életük vége felé fölöltötték a bencések fekete ruháját vagy legalább monostoraik bazilikájában kívántak temetkezni, hogy ők is részesülhessenek az imádságos és önmegtagadó szerzetesi élet érdemeiben. Följegyezték, hogy a szomorú emlékű Salamon király és a szerencsétlen II. István is szerzetesi ruhát öltve, bűnbánó lélekkel fejezte be életét, az előkelő Margit asszony pedig azt az óhaját fejezte ki 1152-ben, hogy majd Pannonhalmán temessék el. Az apátsági birtokok és azok népei; a „familia" jogi és társadalmi tagozódása, gazdasági helyzete és funkciója Ahhoz, hogy a hazai bencés szerzetesség zavartalanul élhette a maga sajátosan vallásos, azaz aszketikus és liturgikus életét, hogy létrehozhatta maradandó tudományos, irodalmi és művé-, szeti alkotásait, s hogy eredményesen teljesíthette a reá hárult szociális-karitatív föladatokat — a társadalom széleskörű támogatása volt szükséges. Tudjuk, már a bencés szerzetesség fejlődése kezdetén elrendelte Szt Gergely pápa, hogy monostoralapítást csak ott szabad engedélyezni, ahol annak anyagi-alapjait biztosították. Rendelkezését követték a koraközépkor germán (longobard, frank, angol-szász, német stb.) népei s megvalósították Magyarországon is. Pseudo-Izidor még csak a püspökökre alkalmazva, a Szt István törvénykönyvét szerkesztő Thancmar viszont már az öszszes egyháziakra vonatkoztatva írta: „Valamennyien tudjátok testvérek, hogy mindnyájatokért dolgozik a pap. Ti csak a saját munkátokat végzitek, ő azonban a saját magáét is, a tiéte416-