Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

alapításakor, 1061-ben kapott 6 fürdős családot; az 1226-ból való egyik pannonhalmi oklevél a fürdőházhoz szükséges víz és tüzelő hordásáról, a bakonybéli 1086-ból datált, de tényleg a XII. század végéről származó összeírás pedig egyes jobbágyoknak a fürdő fűtésére vonatkozó kötelezettségéről szól. Ugyanide tartozik a már említett 6 pécsváradi fürdőszolga munkája is. Az egészség megóvásában és a betegségek gyógyításában fontos szerepet tulajdonítottak — miként a Pray Kódex egészségügyi szabályai mutatják — a dietétikus táplálkozásnak és a különféle gyógynövények használatának. Ezek ismeretét egyrészt ókori orvosi és koraközépkori egészségügyi könyvekből, másrészt pedig évszázadok megfigyeléseiből merítették. A Beda Venerabilis nyomán járó Pray Kódex szerzője januárban erős bort, júniusban és júliusban hideg vizet, szeptemberben tejet ajánlott reggel éhomra, júniusban forralt tejet és salátát, szeptemberben gyümölcsöt, októberben mustot írt elő, mert ez utóbbi a testet egészségben, az emésztést rendben tartja. A gyógynövényeket, illetőleg azok kivonatait ital, vagy por (potio sicca) alakjában hasznosították. A vérbőség vagy vérnyomás csökkentésére gyakran alkalmazták az érvágást, amit különböző időkben a test különböző helyein végezték. Legfőbb idejének decembert tekintették, mert a szervezet akkor bővelkedett leginkább a különféle nedvekben, ,,humor'-okban. Anatómiáról — mikor még nem barátkoztak meg az emberi test boncolásának gondolatával — természetesen csak kezdetleges ismereteik lehettek. A betegségek elleni küzdelemmel, illetőleg az egészségápolással kapcsolatba hozhatjuk végül azokat a ,,remeteségek"-et is, melyek nemcsak — mai kifejezést használva — magányos lelkigyakorlatokra adtak módot, hanem párnapos vagy párhetes kikapcsolódásra, testi-szellemi fölüdülésre is. Ilyen volt a pannonhalmi apátság fényi vagy keresztúri remetesége, melyet a Bakony erdőségeitől körülvett s a sziklákon csobogó Czuhapatak által öntözött völgy tisztásán alakítottak ki. A középkori szociális-karitativ föladatait szinte kizárólag az Egyház vállalta magára. Különböző intézményei révén az gondoskodott az utasok és zarándokok védelméről és ellátásáról, a szegények és a gyámoltalan betegek gondozásáról. Ugyanide tartozott aztán az egyes egyházak menedékjoga, „asylum"-a is, mely az odamenekült — jogosan vagy jogtalanul — üldözöttek számára biztonságot jelentett. A bencés monostoroknak ezt a védelmét vette igénybe Álmos 415-