Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

Pannonhalmán 1201-ben Márton mint „hospitalaris magister" irányította a vendég-, a szegény- és a kórház (a hotel és az ispita) ügyeit. 1226-ban Oros apát konventjével egyetértve meghatározott birtokok jövedelmét kizárólag a szegények és betegek ellátására — usibus infirmorum et pauperum — kötötte le s ezt a rendelkezését a királlyal, a következő évben pedig a pápával is megerősíttette. Hogy a vendéglátásnak és a szegénys beteggondozásnak szervezett intézményei voltak monostorainkban, azt a pécsváradi hamis alapítólevél is bizonyítja. Ha nem is éppen Szt István idejére, korunkra jellemző az a részlete, mely szerint az alapító szent király a pécsváradi utas és zarándok vendégek kiszolgálására 3, a szegények számára 4, a kórházzal kapcsolatos fürdő ellátására 6 szolgát rendelt. Hasonló viszonyokra utal III. Ince pápának az az 1198-ban írt levele, mely szerint a Bánmonostorba betérő vendégek és szegények mindig megfelelő támogatást találtak. II. Endre viszont abban az oklevelében, melyben 1208-ban megerősítette a lébényi monostor alapítólevelét, a hídvámok alól mentesítette az apátságnak mindazon élelmiszer- és borszállítmányait, melyeket ,,a vendégek és szegények napi használatára" Győrön keresztül vittek. Saját és világi betegeik orvoslására általában a természetes -gyógymódokat alkalmazták. A hűléses betegségek leküzdését jórészt a meleg fürdőktől várták, amire az évszázados tapasztalat tanította őket. Ezért értékelték annyira a meleg forrásokat, a hévizeket. Mint szláv neve mutatja, a tapolcai apátság kezdettől fogva híres volt hévízéről. Garamszentbenedek alapítása óta birtokos volt a savanyúvizes Fenyősavnicza és a melegvizű Tepla patak mentén. Ez utóbbi partján feküdtek teplai és tepliczai birtokai. De a szkalkai bencések is fölismerték azt a kincset, amit Trencséntepla meleg forrásai jelentettek számukra s azt igyekeztek is hasznosítani. A zobori apátság szintén megszerezte magának a híres pöstyéni források egyik ágát s 1112ben már a bajmóci — tán szénsavas — „fervidus fons" is annak tulajdonában volt. Meleg források hiányában kádfürdőket, fürdőházakat igyekeztek építeni s a betegek rendelkezésére bocsátani. Ebben is követték a Regula XXXVI. fejezetének rendelkezését, mely szerint a meleg „fürdők használatát annyiszor tegyék lehetővé a betegeknek, ahányszor csak javukra válik — az egészségeseknek, főleg pedig az ifjaknak azonban csak ritkábban engedjék meg". Ezeknek a monostori fürdőknek a létezését okleveleink odavetett megjegyzései igazolják. Zselizszentjakab már 414-