Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

magára .az apátságra vonatkozott, hanem a különböző monostori birtokokra, falvakra is. Pannonhalmának a XI. század végén 8, 1175-ben 12, 1239-ben 24 temploma, illetőleg kápolnája volt, melyben nemcsak az istentiszteletet, de a káplán által végzett lelkipásztori munkát is az apátság irányította. A bencés szerzetesek és apácák lelki gondozását — miként külföldön is — természetszerűleg a monostorok tagjai végezték. Világosan látható ez II. Paschal 1102-ben adott okleveléből, melyben biztosítja Pannonhalma joghatóságát mind templomaira és papjaira, mind pedig szerzeteseire és apácáira. Az árpádkori bencések tehát inkább csak közvetve szolgálták a hivők lelki üdvét azáltal, hogy templomokat és papokat állítottak számukra és saját életük példájával Isten s a túlvilág felé irányították azok figyelmét. Emellett azonban nagyra kell értékelnünk azt a közvetett hatást is, amit irodalmi működésük révén értek el. Említettük, hogy ők szerkesztették meg Szt Zoerard András és Benedek, Szt István, Szt Imre, Szt Gellért és Szt László, azaz koruk összes magyar szentjeinek az életrajzát, melyek a keresztény világnézet és életforma magasztalását, a hozzájuk közelálló szentek példájának ajánlását tartalmazták. Ezek a művek voltak azok a források, melyekből századokon keresztül az ország ünnepi szónokai anyagukat merítették s ezt a bencés lelkiséget árasztották szét hallgatóságukra. Ebben a vonatkozásban végül azt is megemlítjük, hogy korunkban sem ment ritkaságszámba, hogy egy-egy kiválóbb bencés főpapi méltóságra emelkedett s ebben a minőségében közvetlenül irányíthatta a magyarság vallás-erkölcsi életét. A XI. század második felében a pannonhalmi Mór a pécsi, az arrasi Leduin a váradi, a hahóti Duh a zágrábi, a hersfeldi Hartvik a győri püspökséget kormányozta, a pannonhalmi Péter és a perugiai Bernát pedig 1190-től 1217-ig a spalatói érsekség élén állt, mely alá 12 püspökség tartozott. A Regulának nemcsak a szelleme, hanem kifejezett rendelkezése is kötelességévé tette a szerzeteseknek a hozzájuk forduló és ínséget szenvedő világiak támogatását. Tudjuk, hogy Szt Benedek az Űr Jézus tanítása nyomán sürgette az utasok és zarándokok befogadását, a szegények és betegek fölkarolását. A II. és III. fejezetben rámutattunk arra, hogy a bencések századok folyamán komolyan vették ezt a tanítást, illetőleg rendelkezést s igyekeztek azt megvalósítani. Természetes, hogy a magyar bencések is tudatában voltak a felebaráti szeretet erkölcsi kötelességének és értékének. 413-