Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

A monostor és a „világ": pasztoráció; szegények és utasok gondozása: orvoslás: élők és holtak menedéke Korunk bencéseinek életét jellegzetesen monasztikusnak mondottuk abban az értelemben, hogy az szinte kizárólag a monostor falain belül, a sajátosan szerzetesi eszmények szolgálatában folyt le. Ebbe a keretbe foglálva ismertettük azok aszketikus-liturgikus, azaz vallás-erkölcsi életét, aztán a tudomány elsajátítása, terjesztése és gyarapítása céljából kifejtett működésüket, végül a művészetek ápolása terén elért eredményeiket. A Jó, az Igaz és a Szép eszméjének kibontakoztatását korunk bencései szinte kizárólagosan monostoraik falai közt végezték — azok határait még kortársaik lelki vagy anyagi érdekei szolgálatában is csak kivételesen lépték át. Már a II. fejezetben rámutattunk arra, hogy a VII. és VIII. század intenzív bencés hithirdető és egyházszervező munkássága után a IX. század elejétől fogva a világi papság erőteljesen állást foglalt a szerzetesek lelkipásztori tevékenységével szemben. Ugyanez a fölfogás érvényesült a mi korunkban is, amikor a III. lateráni zsinat 1179-ben megtiltotta, hogy szerzetesek magánosan pasztoráljanak, III. Orbán pedig 1186-ban úgy intézkedett, hogy a hivők lelki gondozását még a szerzetesek templomaiban is világi papok végezzék. Ennek megfelelően alakult az élet a magyar bencés monostorokban is. A hithirdetés befejezése után, a XI. század második felében nálunk is a világi papság vette át az egyházkormányzat és a lelkipásztorkodás teendőit, a szerzetesek akarva-nemakarva visszavonultak monostoraikba. A fejlődésnek ezt az irányát képviselte az 1100 körül tartott I. esztergomi zsinat, mely nemcsak a főpapi jelvények (mitra, szandál stb.) használatát tiltotta az apátoknak, hanem a lelkipásztori ténykedéseket is. Kívánta, hogy szerzetesek ne kereszteljenek, ne gyóntassanak és ne prédikáljanak. De ezt a rendelkezést sem tartották meg a maga teljességében, mert pl. Jakab nyitrai püspök az általa újjászervezett szkalkai apátság bencéseinek 1224-ben megengedte, hogy egyházmegyéjében szabadon gyóntathatnak és prédikálhatnak. Az általános gyakorlat mégis az lett, hogy még a szerzetesek templomaiban is az apátok és a konventek által választott világi papok, káplánok végezték a pasztorációt. A bencések föladata kimerült abban, hogy templomokat építettek és papokat rendeltek népeik lelki gondozására. Ez azonban nem csupán 412-