Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

király 1109-ben megvakítatta öccsét, és annak páréves ártatlan fiát, Bélát. Ezek az élmények és események természetszerűleg még zárkózottabbá tették a király lelkületét s még nyomasztóbbá a magyarság hangulatát. Ebben nem változtatott Kálmán halála sem. Az anyai nevelés melegét nélkülöző, a kedélytelen apa mellett fölnövő II. István szerencsétlen jellemű, szertelen egyéniséggé fejlődött. Másfélévtizedes uralmát (1116—31) szinte kitöltötték azok a háborúk, melyeknek a nemzet csak kárát látta. De szerencsétlen nagybátyjával sem tudott megengesztelődni. Ezért hívei — életét féltve — 1125-ben Konstantinápolyba menekítették Álmost, ahol Piroska császárné, Szt László leánya vette rovkoni gondozásba. De mellette tartózkodott az utána készült Szt Imre-legenda bencés szerzője is. Fiát, a közben ifjúvá fejlett vak Bélát viszont a pécsváradi apátságba rejtették el s az ottani bencések viselték gondját, míg csak a halálát közeledni érző és magába szállt gyermektelen II. István utódjává nem jelölte. Ezeken az általános jellegű politikai viszonyokon kívül voltak aztán olyan rendelkezések és események is, melyek az egyháziakat s a bencéseket különlegesen is Kálmán és fia ellen hangolták. A XII. század elején kiadott törvények arra kötelezték az egyháziakat és a monostorokat, hogy adják vissza a királyi fiscusnak mindazokat a haljövedelmet, melyeket Szt István halála után kaptak egyes királyoktól, s amelyekre saját ellátásuk céljából nem volt föltétlen szükségük. A „jegyajándékok" közül szintén csak azokat tarthatták meg, melyeket „a szent király" adott fölszentelésük alkalmával az egyes egyházaknak. A többiek — ha jogcímüket elégtelennek minősítették — visszaszálltak a kincstárra. De még rosszabbul jártak az Álmos herceg által épített és hozzá hűségesen ragaszkodó apátságok. A szentjobbit megszüntette, alapítólevelét tűzbe vetette, a dömösit pedig kanonoki prépostsággá szerveztette át Kálmán király. Hogy ezek az intézkedések minő hangulatot alakítottak ki éppen azokban a körökben, melyekhez a kor történetírói tartoztak, az az egyik pannonhalmi oklevélből érezhető. A pannonhalmiak a trónra lépő II. Gézával — vak Béla fiával — megíratták: „Szt István király rendelkezéseit, melyeket Kálmán király és fia, István király hatálytalanított, én érvénybe léptettem úgy ítélvén, hogy jobb az ő (Szt István) tetteihez alkalmazkodni, mint Isten egyházától valamit is elvenni — ő a győri vizahalászat harmadát Szt Mártonnak (Pannonhalmának) engedte át, azok (Kálmán és István) azonban, mintha az gonoszság lett volna, 373-