Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

lemondani az elsőszülöttségi jogán őt illető királyságról, az előrelátható bonyodalmak megelőzése céljából halála előtt László király végül is őt jelölte utódjának. Álmos ennek ellenére később ismételten föllázadt bátyja és koronás királya ellen, hogy magának szerezze meg az ország uralmát. Ezek alapján érthető, hogy Hartvik — Kálmán királlyal egyetértve — miért domborította ki munkájában annyira a korona és a koronázás közjogi jelentőségét, miért hangoztatta, hogy a korona és a királyság, a királyi hatalom összetartozik. Előadása szerint Szt István első vértanú megjelent Géza fejedelem feleségének, a szülés előtt álló Saroltnak és közölte vele, hogy születendő fia, kit Istvánnak fognak hívni, az első magyar lesz, aki bírni fogja a koronát és a királyságot. Hasonlóképpen csodálatos formában adta elő a koronakérés történetét is. Szerinte II. Szilveszter pápa szintén intést kapott álmában Istentől, hogy az általa készíttetett királyi koronát ne adja a lengyel hercegnek, hanem egy idegen nép fejedelmének. A következő nap meg is jelent előtte a magyar követség, melynek vezetője, Asztrik pécsváradi érsek-apát királyi koronát kért hitbuzgó uralkodója számára. A pápa örömmel teljesítette a kérést, átadta Asztriknak a kívánt koronát, amivel aztán István fejedelmet királlyá koronázták. Hogy Hartvik mennyire tudatosan törekedett arra, hogy a királyság és a királyi hatalom eredetét a koronázás tényéből eredeztesse, az abból is látszik, hogy előadása során gondosan ügyelt arra, hogy Istvánt csak koronázása után nevezze királynak, forrásainak — a Nagyobb és Kisebb Legendának — ezzel ellentétes szavait és kifejezéseit (rex, regalis, regnum) következesen törölte, illetőleg módosította. De abból a tényből is látható Hartvik tendenciózus eljárása, hogy Szt István korában, sőt még évtizedekkel később is a királyi hatalom legfőbb jelvénye az aranyozott lándzsa, a „hasta" volt, a királyi hatalom átadását elsősorban a lándzsa átnyújtásával szimbolizálták. A korona inkább a királyi méltóság jelképe, a koronázás és a királlyákenés pedig egyházi szertartás volt. A lándzsa csak a század második felében veszítette el ezt a szimbolikus közjogi jelentőségét, amit aztán a korona és a kard vett át. Hartviknak ezt a történeti szempontból hamis és tendenciózus alkotását és fölfogását, mely szerint akié a korona, azé az ország, az uralkodói hatalom is, „cui corona debetur et regnum" — a következő nemzedékek nemcsak elfogadták, hanem tovább is fejlesztették. A belőle kialakult „Szent Korona-tan" értelmében 24 szent Benedek fiainak I. 369