Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

Gellért is követett el hibákat környezetével szemben. De ugyanők tudtak alázatosak, bűnbánók és megbocsátok is lenni. Bár történeti adatait a szerző ez alkalommal is főleg a szájhagyományból vette, amire annál nyugodtabban támaszkodhatott, mivel hőse halála és életrajza elkészítése közt kb. csak 50 esztendő telt el — mégis sok kifejezést és tartalmi mozzanatot merített olvasmányaiból is. Ezek közül elsősorban ismét csak Szt Benedek regulájának és életrajzának a hatását emelhetjük ki. Szt Gellért ugyanúgy az engedelmesség ösvényét elhagyva, testét sanyargatva alakította ki magában a lelkiség uralmát, mint ahogyan azt Szt Benedek kívánta és mutatta. Abban is hasonlított mesteréhez, hogy az ő bakonyi magányát szintén csak a pannonhalmi Mór ismerte, mint Szt Benedek subiacói remeteségét is csupán Romanus szerzetes. Mikor aztán a közélet terére lépett, éppoly prófétai lelkülettel rótta meg a kegyetlenkedő Aba Sámuel királyt s jövendölte meg neki uralma és élete közeli elvesztését, mint Szt Benedek tette Totilas gót királlyal szemben. De Sulpitius Severus műve hatását is szemlélhetjük ott, ahol szerzőnk hangsúlyozta, hogy Szt Gellért éppúgy megőrizte a magány iránt érzett szeretetét püspökkorában is, mint Szt Márton. A vértanúságra örömmel készülő Szt Gellért beszédének és halála körülményeinek leírásában viszont a Canaparius-féle Szt Adalbert-életrajz nyomait ismerhetjük föl. Végül azt is bizonyítja legendánk — amire egyébként már Szt István Nagyobb Legendája is utalt —, hogy a magyar bencések is a St Germain-des-Prés-apátság IX. századi szerzetesének, Usuardnak a martyrologiumát használták. Ily irodalmi minták s a magyar művek és hagyomány alapján szerkesztette meg szerzőnk Szt Gellért életrajzát, melyben előadta, hogy a velencei származású bencés Szt Gellért miként került Magyarországra, ahol Szt István szívesen fogadta. Bakonybéli remetéskedése után mint Marosvár első püspöke szent lelkesedéssel végezte az ottani hithirdetést és egyházszervezést. Tüzes, lobbanékony temperamentumú, nemes lelkű férfiú volt, aki eszméiért önföláldozóan tudott dolgozni, küzdeni és halni is. Vallásosságának jellegzetessége volt az a gyöngéd Mária-tisztelet, mely nemcsak egyéni vallásosságában mutatkozott meg, hanem országos viszonylatban is. Az ő hatására a magyarok Szűz Máriát nevének elhagyásával csupán Nagyasszonyunknak, Domina-nak hívják, menny be vitelének ünnepét pedig Nagyasszony napjának. 365-