Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

szkítáknak tartotta őket s a rájuk vonatkozó egyéni értesülései mellett elmondta azt, amit Szkitiáról és a szkítákról a II.—

III. századi Justinus művében olvasott. Az így megalapozott szkíta— magyar származáselmélet részére újabb anyagot jelentett az „Exordia Scythioa" néven ismert mű, mely szintén Justinus könyve nyomán készült. A magyar származáselmélet másik szálát a korveyi Widukind szolgáltatta, aki „Száz történet"-ében a 906. évnél először szereplő magyarokról azt írta, hogy azok azonosak az avarokkal, az avarok viszont egyesek véleménye szerint a hunok maradékai. Ezen az alapon a magyarok eredete gyanánt elmesélte azt, amit Jordanes „Gót történet"-ében a hunok származásáról mondott. Mivel Regino is, Widukind is bencés volt s Regino művét bizonyára a regensburgi bencés Arnold, Widukindét pedig tanítványa, Thancmar közvetíthette Magyarországra s az Exordia Scythica is Montecassino révén lett ismertté a középkorban — bizonyosra vehetjük, hogy az ezen művek alapján alkotott magyar őstörténet szintén bencés monostorban, valószínűleg Pannonhalmán jött létre. Fölfogásunkat támogatja az a körülmény is, hogy Regino és Jordanes művének ismeretét egyéb pannonhalmi irodalmi alkotások is bizonyítják. A magyár bencés szerző — kinek munkáját, sajnos, csak a XIII. és XIV. századi gestáinkból és krónikáinkból ismerjük — Regino és Widukind heterogén jellegű értesítését egyesítve azt írta, hogy a szkíta származású magyar nép a meotiszi mocsarakban alakult ki és fejlett erős vadásznéppé, mely onnét századok múltán egy csodaszarvas útmutatása nyomán jutott ki és került Pannóniába. Szkítia első királya Noé unokája, Jáfet fia, Magóg volt s annak családjából származott Attila hun király és Álmos magyar fejedelem is. Az őshaza és az őstörténet ismertetését az Árpád fejedelem irányítása szerint történt honfoglalás elbeszélése követte, melynek legfőbb forrása ugyan a hazai hagyomány volt, a fehér lovon történt ravasz ország vásárlás meséjét azonban ismét Widukind és Jordanes művéből merítette a szerző. Hasonlóképpen hasznosította a hazai hagyományt és a külföldi irodalmat a honfoglalást követő külföldi hadjáratok, a „kalandozások" előadásában is. így írott forrásai között Regino folytatójának, a trieri bencés Adalbertnek, végül Magdeburg érsekének (t 981) a munkája vált ki, de a 955. évi augsburgi katasztrófa leírásában fölhasználta Widukind munkáját is. A magyarság pogány korának története 970 tájáig, Taksony 361-