Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

ceg — korán meghaltak, nővére fiát, a velencei Orseolo Pétert tette utódjává, kinek elűzése után Szt István másik nővérének a férje, Aba Sámuel került a trónra. Utánuk az Árpád-házi András, majd öccse, Béla, illetőleg fia, Salamon jutott uralomra. Szt István halálát követő ezen negyedszázad (1038—63) igazában harcokban telt el, melyeket a magyar királyok egymás és az ország meghódítására törekvő német császárság ellen vívtak. Ennek a Chronica Hungarorum-nak némi töredékét láthatjuk a Pray Kódexben ránk maradt, úgynevezett „Pannonhalmi Évkönyvekében, részletes kivonatát pedig az Altaichi Évkönyvekben, melynek II., 1033—1073-ig terjedő részét egy altaichi bencés szerkesztette a XI. század 70-es évek első felében. Az 1041től 1063-ig tartó anyag túlnyomóan magyar vonatkozású s főleg a német—magyar háborúk okait és lefolyását ismerteti. Mivel az altaichi bencés szerző jól ismerte nemcsak a magyar királyok nevét, hanem a mellékszereplőkét is, világos, hogy részletes magyar forrás nyomán dolgozott. Az altaichi és a pannonhalmi apátság kapcsolatát bizonyára még Szt Günter alakította ki, aki az altaichi apátság szerzetese volt s mint Szt István felesége, Gizella királyné rokona többször megfordult Magyarországon. A mű névtelen pannonhalmi bencés szerzője egyszerű és tárgyilagos formában ismertette a mozgalmas század eseményeit, melyek egy részéről még személyes benyomása lehetett, más részéről pedig a szájhagyomány — gyakran szem- és fültanúk — útján értesülhetett. Stiláris tekintetben azonban Regino prümi apát Chronicon-jának is hasznát vehette. Hagiografikus és köztörténeti irodalmunk ezen kezdetei után a lendületesebb fejlődést Szt László uralkodása alatt (1077—95) láthatjuk. A közel négy évtizedes belső harcok és német támadások után ő szilárdította meg a belső rendet, ő adott lendületet a vallásos és szellemi élet újabb fejlődésének. Az ő korára a bencések már befejezték hithirdető működésüket, az időközben kialakított és megszilárdult egyházszervezet vezetését a világi papság vette kezébe. Ennek következtében ők visszavonulhattak monostoraikba, ahol az aszketikus gyakorlatok és a liturgia végzése foglalták el idejük legnagyobb részét. Ily körülmények között azonban mindtöbben lettek olyanok is, akik irodalmi tanulmányoknak és alkotásoknak szentelték fönnmaradt idejüket, mint azt működésük következő ismertetésében szemlélhetjük. 358-