Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

V. Fejezet • A románkori bencés élet Magyarországon

bencés szerkesztette. Hasonlóképpen bencés eredetű oklevélnek tartjuk Dávid hercegnek 1090 táján a tihanyi, Fulcmar coraesnek 1181-ben a bakonybéli apátság javára adott adomány levelét. Azt ugyan nem állítjuk, hogy az 1055-ből való tihanyi alapítólevél szerkesztője bencés lett volna, az oklevelet mégis érdemesnek tartjuk a megemlítésre. Azt nemcsak azért tesszük, mert az a fönnmaradt legrégibb magyarországi oklevél, hanem azért is, mert sok magyar szót és kifejezést iktatott az író latin szövegébe. Ily módon lett az 58 magyar szót és 9 képzőt, illetőleg ragot tartalmazó tihanyi alapítólevél nemcsak a magyar nyelvnek, hanem a finn-ngor nyelvcsaládnak is legősibb írott emléke. Az oklevél legjellegzetesebb, a birtokhatárokra vonatkozó része így hangzik: „Adhuc autem est locus mortis dictus, cuius incipit terminus a sar feu eri itu rea, hinc ohut cuta rea, inde ad holmodi rea, postea gnir uuege holmodi rea et exinde mortis uuasara kuta rea, ac postea nogu azah fehe rea, inde ad castelic et feheruuaru rea meneh hodu utu rea, post hec petre zenaia hel rea — azaz: Van még Marton nevű hely, melynek határa a Sárfő-éri itatónál kezdődik; innét (halad) Hahót kút j ára, onnan Halmagyra. aztán Nyírvége Halmagyra és innét Martos vására kútjára s aztán Nagyaszófőre, onnan a Kasztelicre és Fehérvárra menő hadútra, ezek után a Petre-szénahelyre." Az oklevelek értékének, bizonyító erejének a növekedése sok visszaélésre, hamisításra is adott ösztönzést. Ezeknek a hamisításoknak a célja gyakran ugyan helyes volt, mert jogbizonytalanságot szüntetett, meg, mert a hagyomány hiányainak pótlásával már meglévő, tényleges jogot biztosított — ám a jó cél akkor sem szentesíthette a rossz eszközöket. Ebből is látható, hogy a középkor, s a szerzetesség fölfogását és eljárását sem szabad gátlás nélkül helyeselni,- romantikus módon idealizálni. Az oklevélhamisítás egyik tipikus esetét Pannonhalmán szemlélhetjük. A XI. század végén történt, hogy Máté — bizonyára külföldi származású — veszprémi püspök kétségbe vonta a pannonhalmi apátság somogyi tized jogát, ami az egyetemes egyházjog szerint valóban őt, a terület püspökét illette meg. Vele szemben Péter apát és szerzetesei Szt István rendelkezésére és oklevelére hivatkoztak, aki a somogyi tizedeket tényleg Szt Márton pannonhalmi egyházának adományozta. Hogy ezt a kétségtelen, már egy évszázad óta élvezett értékes és kiváltságos jogukat a veszprémi püspökséggel szemben továbbra is érvényben tarthassák, a Szt Istvántól kapott oklevelüket interpolálták, kibővítették, minek során a somogyi tizedekre vonatkozó jogukat erőteljesen kidomborították. Azóta aztán ezt az 1101 2-ben