Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

I. Fejezet • Szt Benedek élete és regulája

ugyanegy fegyelem alatt tartson" (11.63—65). Ezzel a nem kivételező szeretettel elégítsék ki ő és az általa kinevezett elöljárók a testvérek anyagi, szellemi és lelki szükségleteit, „hogy Isten házában senki se nyugtalankodjék, senki se szomorkodjék" (XXXIII.38—39). A testvérek mindezért „őszinte és alázatos szeretettel" tartoznak apátjuknak (LXXII.12—13). Az egymás közt való viszonyra vonatkozólag azt kívánta Szt Benedek, hogy „a fiatalabbak az idősebbeket tiszteljék, az idősebbek a fiatalabbakat szeressék" (LXIII.26—27), „egymásnak mind testi, mind lelki fogyatkozásait türelmesen viseljék el, egymásnak versengve engedelmeskedjenek" (LXXII.7—9). Ennek, a formáiban is finom közösségi életnek, a „vita communis"-nek alapelve a fegyelem s még inkább a természetfölötti forrásból táplálkozó szeretet: „egymást tiszta testvéri szeretettel szeressék" (LXXII.ll—23). A szerzeteseknek ez a családias otthona azonban nem cél, hanem csupán eszköz a cél, Isten szeretetének elérésére. A monostor ,,az ÍJ r szolgálatának iskolája" (Prol.lll—112), ahova egyesek fölnőtt korban önként jelentkeztek, mások viszont gyermekkorban szüleik fölajánlása révén jutottak. Aki önelhatározásból jelentkezett a szerzetesi életre, „ad conversationem", attól az LVIII. fejezet szerint azt kellett megtudni,, hogy „valójában az Istent keresi-e?" Ha a felelet megnyugtató volt, akkor az egyéves próbaidő, a noviciátus alatt egy arra alkalmas senior megismertette vele a monostor életét és a regulát, s ha annak alapján is kitartott kívánsága mellett, akkor beöltöztették a monostor ruhájába, s letétették vele fogadalmát. Az imateremben Istennek, az Ö szentjeinek és a szerzetesi közösségnek a jelenlétében letett fogadalom a monostori életben való állhatatos kitartásra, az erkölcsök tökéletesítésére, a Regula és az apát iránt való engedelmességre vonatkozott s a szűzi tisztaságot és az önkéntes szegénységet is magába foglalta. Miután a jelentkező ezt a „promissio"-ját írásban, „petitio"-ban is kifejezte, fölvételt nyert a szerzetesi közösségbe. Mások szüleik elhatározása folytán jutottak a monostorba. A Regula LIX. fejezete szerint voltak olyan szülők, akik gyermeküket Isten szolgálatára ajánlották fel s átadták a monostornak, hogy ott a szellemi, vallás-erkölcsi és liturgikus-aszketikus képzés révén belenevelődjék a szerzetesi közösségbe. Az ő fogadalmát az atya „oblatio"-ja helyettesítette s a vele kapcsolatos „petitio"-t is az atya állította ki. Ezek a „pueri oblati" 15 éves korukig külön fegyelem alatt állottak — utána már a szerzetesi ifjúsághoz számították (LXX.7—15).