Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

IV. Fejezet • A bencés rend

hogy Imre herceg sértetlenül őrizze meg katolikus hitét. Vallása kötelességeinek teljesítésében adjon példát alattvalóinak, hogy azok méltán nevezzék őt kereszténynek. A katolikus tan ellenségeit ne védelmezze, mert azok nem az Egyház fiai, hanem az órdög szolgái. Az ,,igazhitűség" után a keresztény uralkodó egyéniségének másik lényeges vonása, hogy az Egyház védője legyen. Erre a védelemre különösen szüksége van a még „fiatal és zsenge" magyar egyháznak, mely az őrök tunyasága és hanyagsága miatt oly könnyen pusztulásnak indulhat. Az a pásztor, akinek a hibájából a nyáj elpusztul, méltó, hogy állásából kitaszíttassék. A „fides orthodoxa" mellett tehát a „defensio ecclesiae" is lényeges kelléke az uralkodói „idoneitas"-nak. A III. fejezet a papság, kifejezetten pedig a főpapok tiszteletére intette Imre herceget. Tekintse őket — lelki, egyházi szempontból — fölötteseinek, ,,senior"-ainak, mert ők Isten nyájának őrei, a szentségek létrehozói és kiszolgáltatói; de az ő közreműködésük nélkül nem lesznek királyok, uralkodók sem. Kívánja a „privilegium fori" tiszteletben tartását, azaz a hibázó főpapokat megfeddheti ugyan négyszemközt, a büntető eljárás azonban az egyházi bíróságok hatáskörébe tartozik. Ezen vallási és egyházi vonatkozású ügyek után az államigazgatás és a társadalmi rend legfontosabb kérdései kerültek tárgyalásra. A IV. fejezet szerint az ország vezető társadalmát az országnagyok, ispánok és lovagok teszik. Az uralkodás eredménye jórészt az ő megbízhatóságukon, erélyükön és mozgékonyságukon múlik, mert ők védik a gyöngéket s ők hárítják el a külső ellenség támadásait. Ezért a király atyafiaiként és ne szolgák gyanánt kezelje őket. Ha harag, gőg, gyűlölködés nélkül, békésen, szelíden és alázatosan uralkodik fölöttük s az erények regulájával irányítja életüket, akkor azok szeretettel ragaszkodnak a királyi méltósághoz s biztosítják az ország rendjét és békéjét külső és belső ellenséggel szemben. A nem vérszerinti közösségnek a családiasság erkölcsi alapjára való helyezését a szerző mindenekelőtt a Regulában találhatta meg. Bár a király éppúgy ura országának, mint az apát kolostorának — mégis a király számára a főemberek és a lovagok legyenek atyafiai (fratres et patres), mint ahogyan a szerzetesek is egymásnak testvérei, az apátnak pedig fiai. A testvériség eszméjének hangoztatása mellett mindkét műben föltűnik az egyenlőség keresztény gondolata is. Mindkettő vallja, hogy elsőbbséget csupán az alázatosság biztosít. Ilyen lelkület mellett eléri a király, hogy országlása békességes lesz (regnum. 296-