Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
IV. Fejezet • A bencés rend
felé keresett kárpótlást magának. Ez a „Drang nach Osten"irányzat kezdettől fogva jellemezte Ottó politikáját. Ügy tervezte, hogy az Elbán túl lakó szláv népeket fegyverrel fogja meghódítani s német egyházi szervezetbe való beillesztéssel megtartani. A magyar hittérítés ügye ugyanezen terv részeként jelentkezett. Egyházpolitikai célja megvalósításában fontos szerepet szánt Ottó a szláv területekkel szembenéző Elba-parti Magdeburgnak. Alig lépett trónra, máris (937) megalapította azt a Szt Móric apátságot, mely élete végéig egyik legkedvesebb intézménye maradt. Tervét két évtized múlva oly értelemben módosította, hogy a fuldai apát révén a szentszéktől a magdeburgi püspökség fölállítására kért és kapott engedélyt. De még ez a megoldás sem maradt végleges. Ezért, amikor a pápaságnak ismételten nyújtott támogatásért XII. János (955—63) Rómában 962-ben császárrá koronázta, Ottó azt kérte a pápától, hogy a püspökséget emelje érseki rangra. A hálás pápa nemcsak ezt a kérést teljesítette, hanem megengedte azt is, hogy a meghódított és az azután meghódítandó területeken ott szervezhessen püspökséget, ahol ő és utódai azt célszerűnek látják. A magdeburgi kérdés azonban ezzel még nem jutott nyugovóra. Először a jogában magát sértve érző halberstadti püspök és a mainzi érsek támasztott nehézségeket, utána pedig Rómában változott meg a fölfogás. XIII. János (965—72) ugyanis nem volt hajlandó magáévá tenni elődje álláspontját s így a 967-ben kiadott bullában érseki rangra emelte ugyan a püspökséget, de a császár helyett már az érsek — a bencés Adalbert — nyerte meg a jogot, hogy szükség esetén püspökségeket szervezhessen. A következő évben aztán a pápa még ezt a jogot is korlátozta olyan értelemben, hogy az érsek joghatósága csupán a már meghódított területekre vonatkozik. A római fölfogás módosulásának magyarázata abban található, hogy akkor már a pápaság is látta azokat a kedvező lehetőségeket, melyek a keleteurópai népek megtérítésével kapcsolatban mutatkoztak, s amelyeket igyekezett Róma számára értékesíteni. Hogy a pápa és a császár tervei és érdekei keresztezték egymást, az más alkalommal is megnyilatkozott. A 60-as években a császár római követe, Liutprand cremonai püspök nehezményezte, hogy a pápa egy Zacheus nevű püspököt mint „episcopus gentium"-ot a magyarok megtérítésére küldött. Nem tudjuk ugyan, hogy miben állott Zacheus föladata s azt sem, hogy ért-e el valamiféle eredményt a magyaroknál, de azt látjuk, hogy a magyarok fölött aratott augsburgi győzelme és császárrá 254-