Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

függesztett állásukból, ha ellenállást tanúsítottak. így a német egyház fejét, Szigfrid mainzi érseket a következő évi böjti zsinatra Rómába idézte, mert vonakodott kihirdetni a celibátust követelő rendelkezést, illetőleg bizonyos türelmi időt engedett papjainak. Ugyanazon év őszén aztán kénytelen volt a mainzi zsinaton az érsek kihirdetni a törvényt, ami ellen az érdekelt papok hevesen tiltakoztak. Mindez azonban nem használt sem Német-, sem más országban. A pápa megtiltotta, hogy a hivők részt vegyenek simoniakus vagy nős papok istentiszteletén vagy bárminő egyházi ténykedésén. Az 1075. évi böjti zsinaton aztán tovább ment tervei megvalósításában, s megtette azt a lépést, melynek súlyos következményeit — Hugó clunyi apáthoz írt levele tanúsága szerint — előre sejtette. A simóniával azonos természetű kihágásnak, illetőleg visszaélésnek nyilvánította a laikus invesztitúrát s fölszólította az uralkodókat, hogy annak gyakorlásától tartózkodjanak. VII. Gergely — az egykori bencés, aki rendi ruháját egész életén át viselte — jól tudta, hogy amint a szerzetesi reform sikerének egyik lényeges föltétele volt az apátválasztás jogának a világi elem kezéből való kivétele, éppúgy az Egyház autonómiájának, szabadságának s a papság erkölcsi fölemelkedésének is elengedhetetlen föltétele, hogy a főpapokat ne az uralkodók, hanem az illetékes egyházi testületek, a káptalanok válasszák. A pápa fölfogását és rendelkezését minden nagyobb nehézség nélkül elfogadta a francia király, kinek országát a clunyi s vele rokon reformmozgalmak már szinte teljesen áthatották, s ahol az egyházi vezetőknek nem volt oly fontos gazdasági és közjogi szerepe, mint pl. Angol- s még inkább Németországban. A pápaság és a császárság invesztitúra-harca; a bencések propagandája és publicista tevékenysége Tudjuk, hogy Nagy Ottó Nagy Károlynak nemcsak császári címét igyekezett magának és családjának megszerezni, hanem annak állami és társadalmi berendezkedését is híven utánozta. A főpapság az ő birodalmában is vezető szerepet játszott politikai és gazdasági téren egyaránt. O és utódai szívesen látták az egyháziak kezén a gazdasági és katonai erőt jelentő nagybirtokokat, mert jobban bíztak a celibátusban élő főpapokban, mint a családi politikára hajlamos világi urakban, akik természetszerűleg törekedtek arra, hogy hűbérbirtokukat magántulajdonná alakítsák, s azzal saját érdekeik szerint rendelkezzenek. 234-