Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

nyaihoz híven a X—XI. században is kivette részét a bencés szerzetesség — a pogány népek térítése volt. Oláf svéd királyt 1008-ban a glastonburyi Sig

fried keresztelte meg, a dánoknál német bencések dolgoztak. Szt Adalbert a X. század végén a cseh Břevnovba s a lengyel Meseritzbe vitt magával bencés hithirdetőket s a misszionáriusok vezetői az ő tanítványai közül kerültek ki. A vendek apostola, a st emmerami Boson mint Merseburg első püspöke fejezte be életét 970-ben. Az eddigiekben — nagy vonásokban — igyekeztünk megrajzolni a bencés szerzetesség eszményeit, törekvéseit és eredményeit. Ezek alapján kitűnt, hogy a IX.—XII. század bencés életformája gazdag változatokat mutatott az Istenkeresés és az Istenszolgálat módja tekintetében. Láttuk — hogy csak a legfőbb típusokat említsük — a clunyiek liturgikus, az olaszok aszketikus, a németek, az angolok monasztikus jellegű életmódját. Az eszméknek és a módszereknek ez a változatossága leginkább abból következett, hogy az apátságok legnagyobb részét nem fűzte össze olyan jogi kötelék, mely közös irányítást és szigorúan egységes életmódot, fegyelmet alakított volna ki. Ennek ellenére a szerzetesség mégis tudatos és erőteljes közösséget jelentett, melynek legfontosabb összetartó eleme természetszerűleg Szt Benedek Regulája volt. Abból alakult ki a ,,confraternitas"-nak, a lelki rokonságnak az a szervezete, mely a XII. században élte virágkorát. Reichenau testvér-kolostorainak száma a százat, Cluny é a háromszázat haladta meg. A confraternitasok eleven kapcsolatot jelentettek az egymástól néha nagyon is messze fekvő testvér-kolostorok között. Egymás élő és elhalt tagjait rokonuknak tartották, akikért imádkoztak, miséztek, akiket önmegtagadásuk lelki gyümölcseiben részesítették. Az utazó, zarándoklást végző bencések az ilyen kolostorokban otthonra találtak s ott nem vendégek, hanem testvérek voltak. Vendôme apátja 1107-ben jogot nyert arra, hogy Clunyben tartózkodva a távollevő Hugó helyett apátként vezethette a fegyelmező káptalant és az étkezést. St Gallen és Reichenau 1147-ben kölcsönösen kötelezték magukat, hogy az esetleg hibázó, s ezért kolostorát elhagyó szerzetesnek menedéket adnak s rajta lesznek, hogy az jó útra térjen s visszajusson kolostorába. Ám ez a testvéri szeretet még szebben nyilatkozott meg halálesetekkel kapcsolatban. Tagjaik elhunytát gyászjelentésben — rotulus, breve — adták a testvér-kolostorok tudtára. Egyszerű szerzetes halálakor inkább csak az életrajzi adatokat tartalmazta a rotulus, jelentősebb személyeknél, apátoknál azonban a kolos228-