Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

lentek a VII. század óta feledésbe merült hangzatos „cursus Leoninus"-ok. Mint II. Geláz pápa halt meg 1119-ben. A két salernói származású író és költő közül Waifarius 1065 körül került Montecassinóra, Amatus pedig egy kisebb püspökségről lemondva 1060-ban vonult oda vissza. Az előbbi versben és prózában egyaránt ügyesen alkotott s legendák mellett homiliákat is készített. Az utóbbi, a ,,versificator admirabilis" Szt Pétert s annak római székét magasztalta, máskor VII. Gergely eszméit propagálta. Mint történetíró a História Normannorumban a normannoknak a szaracénok s a bizánciak ellen viselt harcait s a normann uralom kialakítását ábrázolta. De nála is híresebb történetíró volt a grófi származású Leo Marsicanus, vagy Ostiensis, aki a pápává választott Desiderius utódjának, a szintén bíboros-apát Oderisiusnak az ösztönzésére fogott munkához. Kezdetben csupán Desiderius életét kívánta megírni, de munkája később Montecassino történetévé szélesedett ki. Nagyszabású és értékes művét azonban nem tudta befejezni, mert II. Paschal Ostia bíboros püspökévé nevezte ki (11115). A Szt Benedeki kezdetektől 1138-ig vezetett Chroniconnak utolsó két embéröltőjét már Péter Diaconus írta meg — nagy lelkesedéssel és részletességgel, de kevesebb kritikai érzékkel és igazságszeretettel. Ugyanő állította össze Montecassino szent és kiváló tagjainak az életét. Sajnálatos, hogy monostora igényei érdekében oklevélhamisításoktól sem idegenkedett. Az itáliai és a montecassinói bencések irodalmi és tudományos működését ismertetve szólnunk kellene még azok nagyszabású jogtörténeti munkásságáról is. Mivel azonban az az invesztitúra-harc folyamán a különböző egyházjogi fölfogások történeti alátámasztását szolgálta, azért megfelelőbbnek tartjuk azt abban az összefüggésben tárgyalni. A bencések szellemi forrásai: a kolostori könyvtárak A kor szellemi kultúráját vázoló előadásunkhoz néhány könyvtári adatot csatolunk, melyek esetlegesek és hézagosak ugyan, de azért kellőképpen illusztrálják a föntebb mondottakat. A karoling reneszánsz erőteljes lendületét ezen a téren is bizonyos fokú hanyatlás követte. Ennek okát azonban nemcsak a lazuló fegyelemben, a fogyatkozó tudományos érdeklődésben, hanem a szaracénok, normannok, dánok és magyarok pusztító hadjárataiban is kell keresnünk. Mindezek ellenére Bobbio már a X.—XI. században 665, Lorsch 590, a regensburgi St Emme208-