Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

igazságok megállapítására. Bár Szt Ágoston is sokra értékelte a dialektikát s a ,,De dcctrina Christiana" c. művében azt írta, hogy az a tudományok tudománya, mert az tanítja meg az embert tanulni és tanítani — dialectica est disciplina discilplinarum; haec docet docere, haec docet discere — sa dialektikának ezt az értékelését Hrabanus Maurus „De institutione clericorum" c. művében átszármaztatta a középkorba: a keresztény tudományosság hosszú időn át mégis ellenséges érzülettel viseltetett a dialektika szofisztikájával szemben. Ennek okára utaltunk már az előző fejezetben, amikor említettük, hogy a fuldai Gottschalk, a corbiei Ratrammus s még inkább az ír Scotus Eriugena mennyire túlbecsülte a Ratio illetékességét s a dialektika szerepét a hittel s az Egyház tanítói tekintélyével, az Auctoritas-sal szemben. Ők alakították ki a dialektikának azt a rossz hírét, minek következtében két évszázadon át szinte kénytelen volt eltűnni Nyugat szellemi életéből. Ám a XI. század közepe óta újra jelentkezett s azóta fontos tényezője lett az európai tudományosságnak. A németek ugyan egy ideig még elzárkóztak előle: Othlo veszedelmesnek, Rupert komolytalannak tartotta a dialektika distinctióit — az olaszok és franciák azonban mindjobban fölkarolták és ismeretelméletük alapjává, tudományos gondolkozásuk kiinduló pontjává tették. A dialektika újjáéledésének útját-módját keresve nem hagyhatjuk figyelmen kívül az olasz, főleg a lombard kultúrteriiletet, melynek városi, polgári élete az ókori műveltség igen sok elemét mentette át olyan helyre és időbe, melyben azok kedvező körülmények közé jutva új fejlődésnek indulhattak. Ezek között a legfontosabb a rómaiak legértékesebb szellemi alkotása és hagyatéka, a római jogrendszer volt, melynek tanulmányozása a XI. században a gazdasági élet föllendülése következtében új virágzásnak indult. A jog elméleti és gyakorlati részében viszont mindig is jelentős szerep jutott a dialektikának, az annak alapján kialakított logikus gondolkodásnak. Az ellentétes vélemények, fölfogások és állítások elemzése, bizonyítása, illetőleg cáfolása, az igazság megállapítása, helyes ítéletek kialakítása, a vitatkozó képesség fokozása a jogszolgáltatásnak olyan föltételei, melyek főleg a dialektika tanulmányozása által sajátíthatók el. Ennek kézikönyvei Aristoteles Kategóriái, Perihermeniasa, Porphyrios ezekhez írt Isagógéja voltak, melyeket Boethius latin fordításában használtak. 198-