Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

következő apát, Odo de Deogilo kezdeti nehézségeit. Rigord, „a francia király történetírója" minőségében foglalkozott Fülöp Ágost uralkodásával, akinek egyébként orvosa is volt (| 1209). Ugyancsak ősi francia művelődési központ volt a Szt Odó által megreformált Fleury, mely azonban hamarosan mentesítette magát Cluny befolyása alól. Régi nemes hagyományaihoz ragaszkodva a X. század végére már nemcsak lelki, hanem szellemi vonatkozásban is vezető szerepet biztosított magának. Ez mindenekelőtt annak az Abbónak volt az érdeme, aki fiatal korában Párizsban és Reimsben folytatott tanulmányai után egészen kiváló antik irodalmi műveltséget szerzett abból a fleuryi könyvtárból, mely a klasszikus kultúrának évszázadok óta egyik leggazdagabb tárháza volt. Otthoni működését két évre megszakította, amikor Oswald püspök hívására Angliába ment, s ott megszervezte Ramsay kolostori iskoláját. A „septem artes" terén elért műveltségét mutatják a grammatika, a matematika és a csillagászat körébe vágó munkái. Egyházjogi téren korának egyik legnagyobb tekintélye volt. Mint Fleury apátja (988—1004) levelezésben állott V. Gergely pápával, Róbert francia királlyal, Odiló clunyi apáttal. Szerzeteseit és világi papnövendékeit arra tanította, hogy az érzékiség ellen folytatott harcban az imádság és a böjtölés mellett a leghasznosabb fegyver a tanulmányokban való elmélyülés és az irodalmi alkotás: „litterarum studia maximeque dictandi exercitia". A XI. század folyamán Raoul Tortarius ugyan a költészet tanítása és művelése terén tűnt ki — az apátság mégis főleg a történetírás révén szerzett érdemeket. Abbo tanítványa, Aimon a frankok történetét írta meg és mestere életét. Utódjának, Gauzlin apátnak az életrajza, melyet András 1041-ben készített, a kor legjobb enemű munkái közé tartozik. A XII. század elején Hugó világ- és egyháztörténetet szerkesztett és résztvett abban a nagy publicisztikai vitában, mely az invesztitúra-harcot kísérte. A klasszikus, a profán tudományok, az „ars"-ok leghíresebb mestere a X. század második felében, az aurillaci apátság tagja, Gerbert volt, akinek Otrikkal való dialektikus disputáját föntebb említettük. Bár a grammatikában és a logikában is rendkívül műveltnek tartották, mégis matematikai és csillagászati ismeretei miatt csodálták. Fiatal korában spanyol földön, a katalán Vichben tanulmányozta az arabok virágzó matematikai és természettudományos kultúráját s behatóan foglalkozott az antik írók műveivel is, melyek a quadrivium anyagát tárgyalták; könyvtárát egész életén át nagy gonddal és áldozattal fejlesztette.