Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

zadban, mely elsősorban természetszerűleg a német bencésekre terjedt ki — de megállapítható Francia- és Angolországban, még a ciszterci, premontrei és ágostonos kolostorokban is. A német műveltség karoling, a francia inkább clunyi jellegű A főbb német iskolák és írók működését áttekintvén, megállapíthatjuk, hogy azok lényegében a tág horizontú Karoling művelődési eszményt szolgálták a javaközépkorban is. Ezzel szemben a francia kultúrterület túlnyomó részén mindinkább anianei Szt Benedek és az őt követő Cluny fölfogása érvényesült, mely a kultúra körét a szerzetesnevelés és az istentisztelet megkívánta anyagra igyekezett korlátozni. Ennek következtében a humanisztikus, a profán elemek viszafejlődtek, a szélesebb látókört kívánó külső iskolák bezárultak — a lelki élet irodalmát viszont erőteljesen művelték, s annak virágkorát alakították ki a XII. század első felében. / Az irányváltozás eredetét már Szt Odó életrajzában megtalálhatjuk. A szerző, aki hősét nagyon jól ismerte, elmondotta annak egyik vízióját. Eszerint a fiatal Odó egyszer egy igen szép edényt látott, melyből azonban utálatos kígyók másztak ki s azok reá támadtak. Odó a látomást úgy magyarázta, hogy az edény Vergilius műveit, a kígyók pedig annak antik kultúráját jelentik, így történhetett, hogy Clunyben s a hozzá csatlakozó kolostorokban tudatosan elfordultak a klasszikus íróktól, s azok hatása még abban a csekély számú történeti műben is hiányzik, melyben nagy és művelt apátaik — Maiolus, Odiló, Hugó, Petrus Venerabilis — emlékét örökítették meg. A belga bencések szellemi és lelki élete A német birodalom nyugati, de már francia nyelvű, belga részének kulturális középpontja Lobbes (Laubach) volt. Ott nevelődött és ott lett bencéssé korának legkiválóbb stilisztája s a X. századnak tán egyetlen nagy teológusa, Rather (| 974). Túlságosan is dinamikus, valójában állhatatlan egyénisége széles körű irodalmi tevékenységre késztette, de meggátolta abban, hogy iskolát alakíthatott volna maga körül. Nyugtalan lelkülete nem tudott megbékülni sem önmagával, sem másokkal. Űgy érezte, hogy ő nem szeret senkit és senki sem szereti őt. „Dialógus confessionalis"-ban vádolta, „Coniectura qualitatis"-ban pedig védte önmagát. A szintén erkölcstani vonatkozású főművében, a „Praeloquia"-ban az Egyház és a társadalom reformját 191-