Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

arra a Rupertra, aki a lüttichi Szt Lőrinc-kolostor szerzetese, élete utolsó évtizedében pedig a kölni egyházmegyében fekvő Deutz apátja volt (| 1129). Rupert mennyiségileg és minőségileg egyaránt kimagasló munkássága majdnem kizárólag a hittudományra vonatkozott. Tudós egyénisége sok tekintetben hasonlított Othlóéhoz. Ö is sokat tanult és sokat tudott. Ismerte az akkor modernnak tartott dialektikát, de ő sem becsülte sokra — inkább szavakkal való játéknak tartotta annak distinkcióit. Lényegében még azon a nyomon haladt, melyet a német teológiának Hrabanus Maurus mutatott. Abban a tekintetben azonban már egyéni utakon indult, hogy a szív, az érzés jogait, a hit határain belül egyéni meggyőződését is érvényesíteni törekedett, „dicere salva fide, quod sensüerit" — ami természetszerűleg kiváltotta a hagyományokhoz ragaszkodók ellentmondását. A szentírással való beható foglalkozását bizonyítják kommentárjai, melyeket főleg Nagy Szt Gergely nyomán készített. Szimbolikus, misztikus magyarázatokkal kísérte Jób könyvét, a 12 kis próféta írását, Ezechiel, a Királyok könyvét, az Énekek Énekét, Szt Máté és Szt János evangéliumát, a Titkos Jelenések könyvét. Párbeszédes formában szólt a hitről. Legismertebb, de névtelenül szereplő első művében, ,,De divinis officiis" szólva részletesen ismertette az egyházi év liturgiáját, annak értelmét, szerkezetét és eszközeit. Legfőbb alkotásában a Szentháromság művét — Szt Ágoston történetfilozófiája alapján — a Ci vitas Dei, az Isten országa kialakításában látta. Az Átya 7 nap alatt megteremtette az embert és világát, a Fiú 7 körszakban kibontakoztatta az emberiség életét, a Szentlélek 7 kegyelmével teszi azt tökéletessé. Az ember életének, a történelemnek értelme és tartalma — mint a már megkezdett örök életnek — Isten imádása, dicsősítése. Rupert dogmatikája középpontjában — mely lényegében a moralist is tartalmazta — Jézus Krisztus állott. A De victoria verbi Dei című művében is hangsúlyozott fölfogása szerint a megtestesülés nem a bűnbeesés, hanem az isteni szeretet következménye volt. A bűnbeesés miatt szükségessé váló megváltás viszont már az engedelmesség, az áldozatosság és az áldozat jegyében történt. Ezért kell, hogy az emberek erkölcsi életének sarkkövei ugyancsak a szeretet, az engedelmesség, az áldozatosság és az áldozatkészség legyen. A jámborságot és a tudományt magában egyesítő, az imádkozva dogmatizáló Rupertban joggal látjuk a misztikus teológia egyik első és kiváló képviselőjét. Rupert műveinek igen nagy hatása volt a XII. és a XIII. szá190-