Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

Ezek alapján Szt Romuald úgy rendelkezett, hogy szerzetesei csupán 3 évet töltsenek közösségben s aztán — ha arra alkalmasak — az apátságok körül elhélyezett remete lakokba vonuljanak, ahol egyesével vagy kettessévei éljék önmegtagadó életüket. Fogadalmukat ugyan Szt Benedek regulájára tették, de valójában annak mérsékelt és családias jellegét elhagyva a keleti puszták remetéinek aszkézisét követték. A hallgatás egész nap kötelező volt; a Regula által egy hétre elosztott zsoltárokat naponként elimádkozták; közös istentiszteletre csak vasár- és ünnepnap gyűltek össze az apátság templomába. Vasárnap és csütörtök kivételével kenyéren és vízen böjtöltek, ruházatuk nem ritkán csak valami vezeklő öv-féléből állott. Ennek az önsanyargató és csupán Istenre tekintő életnek lángoló lelkű apostola volt a szintén ravennai származású damjáni Szt Péter. Szomorú ifjúság után 1034-ben lépett be Fonte Avellana kolostorába, ahol mint annak szerzetese, majd perjele önmegtagadása által bámulatot keltett. A maga és mások bűneiért vállalt önkéntes flagellációt, önostorozást az aszkézis legfontosabb eszközei közé számította. A teológiailag általa megalapozott remeteséget ugyan a legtökéletesebb életformának tartotta, mégis sokat járta Itália falvait, városait s fáradhatatlanul hirdette a bűnbánatot. Küzdött a simónia ellen, harcolt a papi s a szerzetesi élet tisztaságáért s az erkölcsök nemesítéséért. Ez utóbbi érdekében írta meg a ,,De perfectione monachorum" című könyvét. Barátja és eszmetársa volt Hildebrand, kinek hatására 1057-ben kénytelen volt elfogadni az ostiai bíboros püspökséget s így élénk részt vett kora egyházpolitikai s az egyházi reform érdekében folytatott harcokban. Ilyen minőségben látogatta meg a két bencés központot: Clunyt és Montecassinót is (t 1072)." Gualberti Szt János lovagi életet élt, mígcsak egy megrendítő esemény hatására el nem hagyta a világot. A Firenze mellett fekvő S. Miniato monostora azonban, ahova 1028-ban belépett, nem felelt meg a hősies önmegtagadást igénylő lelkületének. Ezért 1036-ban egy közeli „árnyas völgy"-ben, Vallumbrosaban új kolostort épített, melynek életét a Regula és Szt Romuald nyomán és egyéni elgondolása szerint alakította ki. A napirend lényegét az imádság, az elmélkedés és a kézi munka tette, de János életét az önsanyargatásig menő aszkézis is jellemezte. A remete élet magányát és összeszedettségét a lehető legteljesebb mértékig gyakorolt silentium és clausura biztosította. A jó ügyért hevülő buzgalma nyilatkozott meg akkor is, amikor a szerzetesek fegyelmetlenségét, a püspökök és papok hibáit — 178-