Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

gyobb számban vett föl olyan egyszerű vagy szolga származású ifjakat és férfiakat, akik megfelelő vallás-erkölcsi előkészítés után a kolostorban adódó kézi munkák végzésére vállalkoztak, s akik erre az életmódra letették a hármas szerzetesi fogadalmat. Bár a kolostori társadalovinak ez a két osztálya egyaránt a Regula és az apát uralma alatt állott, jogilag mégis elkülönült egymástól. Elöljárók, még a gazdasági hivatalok vezetői is, csak az első, a clericalis csoportból kerültek ki — az apátválasztásba s általában a kolostori közösség kormányzásába a laicalis csoportnak nem volt beleszólása. A laicus-conversus testvérek számára Vilmos apát külön épületet emeltetett Hirsauban. A szakállt viselő írástudatlan testvérek — fratres barbati, illiterati, idiotae — ruházat, ellátás és foglalkozás tekintetében egyaránt elkülönültek a teljesjogú „monachus" szerzetesektől. Ünnepélyes alkalmakkor részt vettek ugyan az éjjeli istentisztelet egy részén s a napot befejező Completoriumon, hétköznapokon azonban a korareggel hallgatott szentmise és a számukra tartott fegyelmező káptalan után hamarosan hozzáfogtak a különféle házi vagy műhelymunkához, amit aztán naphosszat folytattak. A laikus vagy konverzus testvérek intézménye csakhamar meghonosodott más apátságokban is. A XII. században főleg a ciszterci kolostorokban növekedett meg a számuk, ahol nemcsak a házi és a műhelymunkát, hanem a földművelést és az állattenyésztést is ők végezték. Bár Szt Vilmos egyénisége volt a legfontosabb hajtóerő, mely a „hirsaui szokások"-at messze földön elterjesztette, az eszme az ő halála (1091) után is terjedt s a XII. században majdnem 100 kolostorban volt otthonos, a Rajnától a bajor határig, sőt azon túl is. Hatását azonban csökkentette az a körülmény, hogy közös szervezet hiányában csupán erkölcsi egységet alkottak Vilmos kolostorai. Jórészt a hirsaui, de mindenesetre a megerősödött szerzetesi szellem kiáramlását láthatjuk abban, hogy 1050—1150 között a birodalom délkeleti, immár pacifikált részén, az Ostmarkban, a mai Ausztria területén is fölépültek a bencés apátságok, melyek túlnyomó része ma is megvan. Akkor létesült Lambach, Göttweig, Admont, St Lambrecht, St Paul, Ossiach, Millstatt, Melk. Seitenstetten, Garsten, Gleink, Mariazell, Fiecht, Altenburg kolostora. De ugyanakkor, a XI. század végén szervezte úijá a régi Kremsmünstert is a Gorzeból érkezett Ditrich apát Hirsau szellemében. S ugyancsak az általános reformmozgalom térhódítását jelentette a skótnak nevezett ír szerzetesség délnémet területen való 171-