Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban
megelégedtek a szerzetes növendékek szűkebbkörű — a latin nyelvre, szentírásra, liturgiára, egyházi énekre és zenére vonatkozó gyakorlati — kiképzésével. Ebben állott lényegében az a clunyi életforma, melyet főleg Szt Odó alakított ki, Szt Majolus s utána mások is írásba foglaltak — melynek fönntartásában és terjesztésében látták két évszázadon át a clunyi apátok legfőbb hivatásukat. A clunyi mozgalom hódító útja; Cluny és Róma áldásos kapcsolata; Szt Majolus, Odiló és Hugo apátsága A reform, illetőleg az új életforma terjesztése úgy történt, hogy uralkodók, alapítók s azok jogutódai és püspökök kérték Clunyt, hogy vegye át kolostorukat s igyekezzék ott saját életmódját kialakítani. Az apátok aztán vagy egész konventet vagy csupán elöljárót küldtek oda, aki —néha kisebb-nagyobb nehézségek árán — több-kevesebb sikerrel megszervezte a monostor liturgikus jellegű reguláris életét. A clunyi reform terjedésének első állomása a szintén burgundiai Romainmoutier volt, melyet tulajdonosnője, Adelhaid adott át újjászervezésre Odó apátnak. Utána a már említett Gerald gróf által alapított aquitaniai Aurillacban vezették be Cluny szokásait. 930-ban viszont a Szt Benedek ereklyéi és a kultúrája miatt is híres Fleuryt bízta hűbérura Odóra. A szerzetesek ugyan fegyverrel fogadták a békesség Fejedelméhez hasonlóan szamárháton érkező apátot, de aztán hajlottak szavára. Am a 931. esztendő még jelentősebb volt a clunyi mozgalom számára. XI. János pápa akkor erősítette meg Cluny alapítólevelét, melynek következtében biztosította a kolostor szabad apátválasztó jogát s azt a püspöki jurisdictio alól kivéve, a szentszék védelme alá fogadta. S ugyanakkor a clunyi életforma terjesztésére is fölhatalmazta Odót s megengedte, hogy az újjászervezett kolostorokat ő és utódai közvetlen joghatóságuk alá vonhassák. így válaszolt Marozia fia Cluny alapítóinak azon nemes fölfogására. mely még a pápai tekintély süllyedése idején sem feledkezett meg arról, hogy az Egyház középpontja az apostolfejedelmek sírjánál van. s hogy Szt Péter utóda isteni jogon az egész Egyház védője és kormányzója. így jött létre Róma és Cluny között az a szoros kapcsolat, melynek eredménye nemcsak a hatalmas méretű szerzetesi reform lett, hanem jórészt a pápai hatalom és tekintély megerősödése is. 153-