Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

A tényleges megújulási mozgalom mégis a szerzetességből in­dult meg a X. század elején. Szinte ugyanazon időben, de egy­mástól elszigetelten jelentkeztek a különböző színezetű reform­törekvések, melyek célja azonos volt: a süllyedtségből való tu­datos és erőteljes kiemelkedés. Most, ebben a történeti helyzetben vált igazán hatásossá ania­nei Szt Benedek eszméje, aki a szerzetesi életet kizárólag a val­lás-erkölcsi eszme szolgálatába kívánta állítani. Ez az eszme valójában most öltött testet s a X.—XI. század folyamán átha­totta nemcsak a szerzetességet, hanem az egyházi és a világi tár­sadalmat is és kialakította a kereszténység történetének egyik legszebb korszakát. Az eszme fejlődésének útját, ritmusát és intenzitását tekintve, ismét a hatás és ellenhatás elvét látjuk megvalósulni. A süllye­dés a francia területeken volt a legmélyebb, ezért a megújulás, a fölemelkedés vágya is ott nyilatkozott meg legerősebben; a kor erkölcsi nyomorúságát legkevésbé sínylették meg a német kolostorok, azért a reform szükségességét is ők érezték át leg­gy öngébben. A reformtörekvések első sikere a „világ"-tól függetlenített Cluny létesítése; Szt Odó alapvetése A reformmozgalom első ténye a burgundiai királyságban, az Angliából Itáliába, Hispániából a németekhez vezető utak men­tén, a Rhön völgyében fekvő Cluny megalapítása volt 909-ben. Az alapítók, Vilmos, Aquitania hercege és Berno, Baume apátja világosan látták a szerzetesi élet romlásának okait, azért a bajo­kat gyökerükben igyekeztek orvosolni. Az alapítólevél a kolostor számára tartotta fönn az apátválasztás jogát, ami által kizárta a világi elem befolyását. De a püspöki beavatkozással szemben is biztosította az apostolfejedelmek tiszteletére szentelt kolos­tort, amikor közvetlenül a pápa védelme és joghatósága alá he­lyezte. Az alapítók így törekedtek elérni céljukat, hogy Cluny a Regula szerint élő szerzetesi közösség és az imádság tiszteletre­méltó hajléka, ,,venerabile orationis domicilům" lehessen. Hogy ez a lehetőség valósággá vált, s ezen messze túlmenően Cluny korszakalkotó mozgalom bölcsőjévé és központjává lett, az első­sorban Szt Odó érdeme volt. Szt Odó — miként kiváló utódai is — előkelő családból szár­mazott. Az otthon kapott műveltségét komoly tanulmányokkal fejlesztette, majd az említett Vilmos herceg szolgálatába lépett. 148-

Next

/
Thumbnails
Contents