Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

nek egykori társaikkal, kik az ő segítségükkel hatalomra jutott uralkodókat nem is tartották többnek, mint elsőnek az egyenlők között, „primus inter pares"-nak. Központi hatalom hiányában a jogrend is megingott — jog és törvény helyett az érdek és az erő irányította a közéletet. A romlás áradata nem áll meg a kolostorok kapujánál Ezekben a hosszú harcokban és küzdelmekben az egyházi nagybirtoknak s az annak erejével rendelkező főpapoknak is fontos szerep jutott s nemegyszer az ő pártállásuk döntötte el, hogy az ellenfelek közül kié lett a győzelem. Csupán például utalunk itt a st denisi bencésből lett reimsi érsekre, Hincmarra (t 882) vagy a reichenaui Hattóra, aki mint apát, mainzi érsek és kancellár működött (| 913), kinek kancellári állását barátja, a st galleni apát és konstanzi püspök, Salomo örökölte (t 919). Hincmar és még inkább Hatto a legerősebb politikai akaratot és hatalmat jelentette hazájában. Ám az uralkodók s a tartományurak éppen ezért rajta voltak, hogy a püspökségeket és az apátságokat ők töltsék be, s azok élére hozzátartozóikat vagy érdemes és használható híveiket állítsák. Hogy a személyek kiválasztásában nem a vallási és egyházi, hanem a világi, a politikai szempont volt az irányító, az a mondottak alapján természetes. Ennek a világiak által ily szellemben gyakorolt invesztitúrának a jelentősége még világosabbá válik, ha rágondolunk arra, hogy a civil vezető állások és hűbérbirtokok akkor már örökössé váltak az illető családokban s így azok fölött a hűbérurak már sokkal nehezebben rendelkezhettek, mint az egyházi állások és birtokok fölött. Ehhez, a vallási életre oly káros invesztitúrához aztán nem ritkán egy másik visszaélés is járult, a simonia, amikor az egyházi állás betöltője a kiválasztott személytől pénzt vagy más anyagi ellenszolgáltatást követelt. Megtörtént, hogy valaki püspökséget adott leányának hozományba, aki aztán megfelelő áron értékesítette azt. Más érsekséget vásárolt fiának, aki aztán az egyes, alája tartozó püspöki javadalmakat és állásokat részletekben adta el. Ezek alapján válik érthetővé a vallás-erkölcsi életnek az a hanyatlása, eldurvulása, melyet a IX. század második felétől kezdve az egyházi és a világi társadalom különböző rétegeinél szemlélhetünk. Az Egyház vezetőinek nagy része nem állt hivatása magaslatán. Az anyagi javak halmozása s az érzéki örömök hajszolása egyre föltűnőbb jelenség lett. A celibátust nemcsak 146-