Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

III. Fejezet • A bencés eszme kivirágzása és a vallásos gondolat uralom-ra jutása a román javaközépkorban

III. FEJEZET A BENCÉS ESZME KIVIRÁGZÁSA ÉS A VALLÁSOS GONDOLAT URALOMRA JUTÁSA A ROMÁN JAVAKÖZÉPKORBAN Két korszak határán A bencés szerzetesség VII.—IX. századi történetének jellegzetessége az egyéni megszentelődés mellett a hithirdető és műveltségterjesztő tevékenység volt, eredménye pedig a nyugati keresztény kultúrközösség kialakulása. Ennek folyamán a szerzetesség és a „világ" között sokszoros és kölcsönös kapcsolat jött létre. A koraközépkor szerzetessége „humánus"-abbá, lelkibbé és kulturáltabbá tette a vele érintkező germán világ életmódját, aminek kölcsönhatása viszont szükségszerűen bizonyos fokú elvilágiasodást vitt a kolostorok falai közé. A következő korszak, a román javaközépkor, a X.—XII. század bencés történetének legjellegzetesebb vonását abban látjuk, hogy ezt az elvilágiasodási folyamatot igyekezett megállítani, a szerzetesség életét eredeti céljának, közvetlenül a vallásos eszmének a szolgálatába akarta állítani. Ezen cél megvalósítása által aztán az Egyház és a keresztény társadalom életében is mélyreható változásokat eszközölt s azok eredménye a javaközépkor szinte kolostoriasan vallásos világnézete és életmódja lett. Anianei Szt Benedek és reformkísérlete Az oly jelentős új mozgalomnak a gyökerei Nagy Károly koráig vezetnek vissza, mert a 821-ben meghalt anianei Szt Benedek volt az, aki az Eszmét kigondolta s azt megvalósítani törekedett. A frank király fiatal katonája, az előkelő nyugati gót családból származó és a palotaiskolában képzett Witiza a longobard háborúban átélt mély lelki megrendülése következtében fogadalmat tett, hogy a hadjárat befejezése után lemond a világról s életét kizárólag Krisztus király szolgálatára és saját lelke nemesítésére szenteli. így lépett be 774-ben az egyik, Dijon környékén fekvő kolostorba. Az ott talált élet azonban nem elégítette ki azt a férfiút, aki a neophiták nagylelkűségével a keleti 141-