Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

Béda kolostorát, Yarrowot, a következők pedig a IX. század végére szinte teljesen megsemmisítették a bencés apátságokat s tönkretették azok lelki, szellemi és anyagi kultúráját. A bencések és Nyugat vallási és kulturális fejlődése Korszakunk — a koraközépkor — bencés életének tárgyalását a mondottak összefoglalásával fejezzük be. Történetünk jellegzetességét abban látjuk, hogy a nyugati egyház szerzetesi szabályai között egyeduralomra jutott a Regula — Szt Benedek eszmevilága meghódította annak monostorait. Ez, a világgal szoros kapcsolatban levő bencés szerzetesség aztán kialakította a nyugati keresztény kultúrközösséget, a „Respublica Christiana"-t. Az eszme Nagy Szt Gergely indítására a lassanként bencéssé váló szerzetesség századokon át tartó tudatos és szívós munkája következtében öltött testet, valósult meg. Szt Benedek gondolatvilága idők folyamán természetszerűleg fejlődött, módosult, teljesebbé vált, mert az Angliában élő szerzetesek és frank követőik nem elégedtek meg az öncélú, zárt élettel, hanem a hithirdetés és az egyházszervezés munkája mellett magasfokú keresztény kultúrát is alakítottak ki. Az új szellemi és anyagi kultúrának a bencés monostorok lettek példát mutató központjai a fejlődésnek indult germán népek számára. A VII.—IX. század bencéseiben erős missziós lelkület fejlődött ki. Annak egyik forrása nyilvánvalóan maga a Regula volt, mely arra tanította a szerzeteseket, hogy „minden helyen ugyanazt az egy Urat szolgáljuk, ugyanannak az egy Királynak katonáskodunk" (LXI. 26—27). Ez a lelkület vitte őket Rómából Angliába, hogy új hazájukban is régi erővel valósítsák meg és terjesszék a keresztény világnézetet és életmódot. Ez a missziós lelkület hatotta át a korszak vezető bencéseit s ez, a kor követelményeihez alkalmazkodó szellemiség teremtette meg a jogi kapcsolatok és szervezeti előírások nélkül is a bencés rendnek, az „ordo monasticus"-nak azt az erkölcsi egységét, mely aztán a nyugati kereszténység kulturális egységét alakította ki. Ezt a tényt világosan szemlélhetjük a Szt Benedek hagyományain újjáépülő olasz Montecassinón, ahol a VIII. században az angol Willebald, a német Sturmi, a francia Adalhard élte, illetőleg ismerte meg a reguláris bencés életet. Ennek a bencés és keresztény univerzalizmusnak volt fáradhatatlan apostola az az angol Szt Bonifác, aki megjárta az olasz, francia és német területeket, az a francia Servatus Lupus, aki a pápával levelezett, Fuldában és Yorkban tartózkodott s az az angol Alkuin, 139-