Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

monostortól, hogy azok gazdálkodását onnét nem lehetett ered­ményesen vezetni, szükségessé vált, hogy egy-egy bencés pré­post főnöksége alatt néhány szerzetes állandóan ezeken a távoli ,,obedientiá"-kon vagy „céllá"-kon tartózkodjék. A birtokok, nagyobb része, a „pars tributaria" hosszabb-rövi­debb ideig szabad állapotú vagy uruk szolgálatára kötelezett bér­lők kezén volt, akik tetszésük szerint gazdálkodtak rajta. Mauroaldus farfai apát (t 802) már tovább ment ezen az úton, amikor bevezette az „örök bérlet" intézményét, minek követ­keztében a bérlők szinte tulajdonosaivá váltak birtokuknak. El­lenszolgáltatásukat, „tributum"-ukat különböző formában rót­ták le földesuraikkal szemben. Voltak, akik a saját kezelésben levő birtokok gazdálkodásá­nak irányításában segédkeztek. Mások az apátsági falvak köz­igazgatását vezették vagy rendfönntartói, illetőleg katonai szol­gálatot teljesítettek. Az apátsági népek hűbéres társadalmának ők voltak a vezetői, az „officialis"-ai, kiknek élén a legfőbb ha­talmat gyakorló civil „advocatus" állott. A bérlők legnagyobb része a terménygazdálkodás ezen korában állatokból és termé­nyekből álló bérletet s némi pénzt fizetett s bizonyos meghatá­rozott kézi vagy fogatos munkával, „robot"-tal járult hozzá az urasági, a saját kezelésben levő birtokok megműveléséhez. De a föntebb említett kézművesek túlnyomó része is közülük ke­rült ki. A bencések ezen működése főleg két irányban fejlesztette a koraközépkor gazdasági kultúráját és civilizációját. A germánok­lakta vidékeken akkor még sok volt a járhatatlan őserdő s a használhatatlan mocsaras terület. Ezek nagy részét a bencések és népeik alakították át kultúrtalajjá. Fulda és Heidenheim apátjairól, Szt Sturmiról és Szt Wynnebaldról följegyezték, hogy a VIII. század közepén szerzeteseikkel együtt irtották a vadont, vágták a fákat és tüzelték a bozótokat. A kolostori nagybirtokok kialakulása után ezt a munkát már csak irányították a bencések. Az erdők irtása, mocsarak kiszárítása, vadvizek levezetése, fo­lyók szabályozása, csatornák készítése s ezzel kapcsolatban utak és hidak építése sok helyen megváltoztatta a táj képét s hatal­mas, addig műveletlen területet hajtott a kultúra szolgálatába. Az ott letelepedett apátsági népek hajlékaiból (mansio) major­ságok és falvak (curtis, villa) alakultak, melyek a társas emberi lét új otthonai Zettek. A szerzetesi gazdálkodás másik áldásos hatása a gabonamag­vakon túlmenő minőségi termelésben mutatkozott. A klasszikus irodalom ide vonatkozó részének tanulmányozása s a régebbi 136-

Next

/
Thumbnails
Contents