Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

sek, addig a festészet és az iparművészet szinte kizárólagosan szerzetesi foglalkozás volt korunkban. Ök készítették a templomok fém- és textilfölszerelését, a kelyheket, ereklye-, lámpa-, tömjéntartókat, a drága szövetű miseruhákat, oltárterítőket, ők kötötték a könyveket s ők voltak az üvegkészítés mesterei is. Ám alkotásaikból alig maradt valami korunkra. A zene- és énekművészet, az „ars musicae" ápolása és terjesztése tekintetében ugyancsak a szerzetesek fáradoztak legtöbbet és legnagyobb eredménnyel. Említettük már, hogy az egyházi ének kiváló szervezője Szt Gergely pápa s az ő „Schola cantorum"-ja volt. Annak szellemét és eljárását plántálták át Angliába a római hithirdetők s azt erősítette a Schola későbbi „archicantor"-a, János apát, mikor Biscop Benedek hívására 678-ban Angliába ment. Ezeknek a római s angol hagyományoknak lett továbbszármaztató j a Alkuin, mikor a yorki mintájára Aachenben, majd Toursban énekiskolát szervezett, melynek hatása a többi kolostori iskolára is kisugárzódott. A bencés énekiskolák között aztán St Gallen jelentősége emelkedett ki. Alapját az a Romanus vetette meg, aki a római Schola cantorum tagja volt s 790-ben Adorján (Hadrianus) pápa kívánságára települt át a frank birodalomba. A st galleni bencéssé lett Romanus nyomán vált a IX. század közepe után a kolostor a gregorián ének és zene központjává, mely aztán a liturgikus költészetet is irányította. Mindezekről azonban csak a következő fejezetben fogunk tárgyalni. Alkuin az „ars musicae" tudományos részével, a gregorián ének elméletével is behatóan foglalkozott. Kár, hogy ezen a téren nem a rendelkezésre álló gregorián dallamokat elemezve állapította meg annak szabályait, hanem Boethius téves zeneelméleti munkájára támaszkodott. Amikor ugyanis Boethius az antik görög zeneelméletet átültette a latin kultúrtalajba, nagy hibát követett el. Nem vette észre, hogy a görögök a hangokat fölülről lefelé számították s nevezték el s ezt a görög skálát változtatás nélkül alkalmazta a latin zenére, melyben pedig alulról fölfelé olvasták a hangokat. Ezt az alapvető tévedést átvette és a latin hagyományból táplálkozó gregorián énekre alkalmazta Alkuin e téves fölfogása általánossá vált az utána és nyomában kifejlett zeneelméleti irodalomban. A IX. század második felében a réoméi apátság szerzetese, Aurelián észrevette ugyan, hogy ez a rendszer nem alkalmazható a gregorián énekre s azon legalább annyit módosított, hogy a nyolc hangnemet néggyel gyarapította. Az ő korában az auxerrei Heiric és tanítványa, Rémig szintén sokat foglalkozott a zene problémáival. 134-