Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

XVII. században jelentették meg nyomtatásban. A kelet-nyugati irányú, keletelt templomban 3 hosszanti hajó látható, melyet a két végén 1—1 kereszthajó zár le. A főhajó azonban kelet felé a kereszthajón túl is folytatódik s ott helyezték el a zsolozsmázó szerzetesek helyét, a kórust s azon túl, az apszisban az oltárt. A fő- és kereszthajók találkozásánál alakult négyzetes tér fölött 1—1 nagyobb, a kereszt- és mellékhajók találkozásának külső falához pedig 1—1, azaz 4 kisebb tornyot építettek. A 819-ben fölszentelt fuldai templom is háromhajós bazilika volt, melynek mindkét végét apszis zárta le; a keletiben Szt Bonifác sírja, a nyugatiban az oltár, előtte a kórus állott. Ugyanilyen háromhajós bazilika látható a st galleni tervrajzon, melynek keleti és nyugati végén is kórust s 1—1 apszist alakítottak ki s mindkét apszisba 1—1 oltárt állítottak. A nyugati oromzat uralkodó jellegét az apszis 2 oldalán látható 1—1 torony biztosította. Ám a 830 táján épített korveyi templom már az első lépést jelentette a latin keresztes alaprajz felé, mely aztán nemcsak a román, hanem a gótikus templomok számára is uralkodó forma lett. Ott ugyanis a 3 hosszanti mellett már csak 1 kereszthajót alkalmaztak, mely azokat a keleti részben vágta. A fő- és a kereszthajó találkozásánál lévő „Vierung" az egységessé vált belső tér központja s a hajók méreteinek egysége lett. Ily módon a templom belsejének súlypontja a főhajónak a kereszthajótól keletre eső részébe került, mert ott állott a stallumokkal ellátott kórus s a főapszisban az oltár — a bencés liturgikus élet főhelye. A század közepe táján épült hatalmas auxerrei St Germain bazilika nyugati oromzatát díszítő két torony is jellegzetes eleme lett a később kibontakozó román építészeti stílus templomainak. A templomok belső díszítését a kőfaragók, s még inkább a festők végezték, de nem öncéllal, nem a ,,

l'art pour ľart" jegyében. Ismerték ugyanis Szt Gergely fölfogását, aki szerint „az egyházakban azért kell alkalmazni a festményeket, hogy azok, akik nem ismerik a betűket, legalább a falakon szemlélve olvashassák azt, amit a kódexekben nem tudnak olvasni". Ám ennek emlékei közül alig maradt valami korunkra. A volturnusi apátság oratóriumának freskói s az Ansegis apát által készíttetett fontenellei képek a IX. száziad elejéről valók. A kőfaragók munkái még eléggé nyersek, durvák voltak. Az oszlopok díszítését sokkal inkább kalapáccsal, mint vésővel végezték. Bár korunkból, a VII—IX. századból nem maradt fönn bencés monostor, annak formáját egyrészt az azzal szerves kapcsolat132-