Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

A könyvmásolás s annak művészete; a könyvtárak s azok állaga A gondosan kiművelt bencések általában képzettségüknek megfelelő munkát végeztek. Ezek között az egyik legjellegzetesebb a scriptoriumban való tevékenység volt. Ez tette lehetővé a nyugati kultúra kibontakozását és elterjedését, mert a klaszszikus és a patrisztikus írók műveit fönntartották s átszármaztatták a későbbi nemzedékekre. Az egyetemi élet megindulása előtt a monostori scriptoriumok voltak a könyvmásolás és -sokszorosítás legfontosabb műhelyei. A templomoknak mise- és egyéb istentiszteleti könyvekre, a szerzeteseknek. aszketikus munkákra és életrajzokra, az iskoláknak szentírásra, a szentatyák és a klasszikusok műveire s iskolás könyvekre volt szükségük. A könyvtárról rendelkező Szt Benedek nyomán azt tartották a bencések, hogy a könyvtár nélküli monostor olyan, mint a fegyvertár nélküli vár: „Claustrum sine armario quasi Castrum sine armamentarïo". A legfontosabb műveket természetesen már alapításkor megkapták a szerzetesek, könyvtáruk gyarapításáról aztán maguknak kellett gondoskodniok. Annak legtermészetesebb és leggyakoribb módja a szükséges könyvek otthoni lemásolása volt. A scriptoriumi munka előföltétele volt a hozzá szükséges anyag előteremtése. A nagyobb apátságok maguk készítették ki az írásra alkalmas juh- vagy kecskebőrt, amit az arról híressé vált kisázsiai város, Pergamům után pergamentnek neveztek. Ugyanők készítették az időtálló tintákat és festékeket is. Díszművekben nem egyszer bíborszínű pergamentre rótták az aranyvagy ezüstfestékes betűket. A könyvmásolás munkája megfelelő műveltséget, komoly figyelmet és gyakorlott kezet kívánt. Az egyik montecassinói scriptor jegyezte meg, hogy aki nem tud írni, az azt nem tekinti munkának, noha az írónak nemcsak a szeme figyelmes, hanem a nyaka is hajlott. Bár csak 3 ujj ír, mégis az egész test dolgozik: „Qui nescit seri bere, putat nullum esse laborem. Sed qui habet intentos oculos et inclinatam cervicem. Tria digita scribunt, sed totum corpus laborat." Nagy Károly a 789. évi capitularéjában megparancsolta, hogy „ha szükség van az evangéliumos, a zsoltáros és a misekönyv leírására, azt teljeskorú férfiak írják le, mégpedig a legnagyobb gondossággal". A nagyobb létszámmal dolgozó scriptoriumok élén a könyvtárnok, az „armarius" állott, ö választotta ki a lemásolandó műveket, szükség esetén ő vette kölcsön azokat — megfelelő zálog ellenében. Az ilyen 125-