Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

A könyvmásolás s annak művészete; a könyvtárak s azok állaga A gondosan kiművelt bencések általában képzettségüknek megfelelő munkát végeztek. Ezek között az egyik legjellegzete­sebb a scriptoriumban való tevékenység volt. Ez tette lehetővé a nyugati kultúra kibontakozását és elterjedését, mert a klasz­szikus és a patrisztikus írók műveit fönntartották s átszármaz­tatták a későbbi nemzedékekre. Az egyetemi élet megindulása előtt a monostori scriptoriumok voltak a könyvmásolás és -sok­szorosítás legfontosabb műhelyei. A templomoknak mise- és egyéb istentiszteleti könyvekre, a szerzeteseknek. aszketikus munkákra és életrajzokra, az iskolák­nak szentírásra, a szentatyák és a klasszikusok műveire s isko­lás könyvekre volt szükségük. A könyvtárról rendelkező Szt Be­nedek nyomán azt tartották a bencések, hogy a könyvtár nélküli monostor olyan, mint a fegyvertár nélküli vár: „Claustrum sine armario quasi Castrum sine armamentarïo". A legfontosabb mű­veket természetesen már alapításkor megkapták a szerzetesek, könyvtáruk gyarapításáról aztán maguknak kellett gondoskod­niok. Annak legtermészetesebb és leggyakoribb módja a szük­séges könyvek otthoni lemásolása volt. A scriptoriumi munka előföltétele volt a hozzá szükséges anyag előteremtése. A nagyobb apátságok maguk készítették ki az írásra alkalmas juh- vagy kecskebőrt, amit az arról híressé vált kisázsiai város, Pergamům után pergamentnek neveztek. Ugyanők készítették az időtálló tintákat és festékeket is. Dísz­művekben nem egyszer bíborszínű pergamentre rótták az arany­vagy ezüstfestékes betűket. A könyvmásolás munkája megfelelő műveltséget, komoly fi­gyelmet és gyakorlott kezet kívánt. Az egyik montecassinói scriptor jegyezte meg, hogy aki nem tud írni, az azt nem tekinti munkának, noha az írónak nemcsak a szeme figyelmes, hanem a nyaka is hajlott. Bár csak 3 ujj ír, mégis az egész test dolgo­zik: „Qui nescit seri bere, putat nullum esse laborem. Sed qui habet intentos oculos et inclinatam cervicem. Tria digita scribunt, sed totum corpus laborat." Nagy Károly a 789. évi capitularéjá­ban megparancsolta, hogy „ha szükség van az evangéliumos, a zsoltáros és a misekönyv leírására, azt teljeskorú férfiak írják le, mégpedig a legnagyobb gondossággal". A nagyobb létszám­mal dolgozó scriptoriumok élén a könyvtárnok, az „armarius" állott, ö választotta ki a lemásolandó műveket, szükség esetén ő vette kölcsön azokat — megfelelő zálog ellenében. Az ilyen 125-

Next

/
Thumbnails
Contents