Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet
II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban
chium-ok fölállítását. S amikor Szt Bonifác a fuldaiak, Nagy Károly pedig a hersfeldiek számára tized jövedelmeket adományozott, akkor a bencések jól tudták, hogy azok negyedrésze a szegényeket illeti. A „mandatum"-mal kapcsolatban följegyezték, hogy Szt Lióba milyen készségesen szokta azt végezni. Alkuin életrajzából viszont már azt is látjuk, hogy az apát nemcsak a vendégek, hanem szerzetesei lábát is megmosta. Heito apát statútumai szerint Reichenauban naponta vacsora után végezték a mandátumot. TCésőbb aztán kialakult a szombat este végzett ünnepélyes szertartás liturgiája, melynek során az „Ubi Caritas et amor, Deus ibi est" (ahol kedvesség és szeretet van, ott az Isten) kezdetű antifónát énekelték. Eigil fuldai apátnak gondja volt rá, hogy a kölcsönös szeretet ápolása céljából nemcsak a monostorban, hanem a gazdaságokban tartózkodó szerzetesek is váltogatva szolgálják ki egymást az asztalnál. Ezt a szolgálatot a szeretet ünnepén, karácsonykor ő m?ga is végezte. A gyógyítást, a betegek kezelését illetően a koraközépkorban még szó sem volt tervszerű orvosképzésről. Az ókori szerzők (Hippokrates,- Dioscorides, Galenus, Vegetius, Plinius stb.) műveit Cassiodorus utalásai, illetőleg fordításai nyomán forgatták a szerzetesek s így ismerkedtek meg a diagnózis és a therápia ókorban kialakult elveivel és gyakorlatával. Adalrich, az arrasi St Vaast apátja már a VIII. század közepén tapasztalt orvos volt s Szt Otmár ugyanakkor létesített külön járvány kórházat St Gallenben, ahol maga is ápolta a leprás betegeket. Ismerjük Béda egészségügyi szabályait s utána Alkuin is foglalkozott a gyógynövényekkel. Hortulus címen Walafrid Strabo verses formában ismertette a gyógynövényeket, azok alkalmazását és hatását, melyeket a legtöbb kolostor kertjében meg lehetett találni. Hrabanus Maurus — aki írásaiban és előadásaiban egyaránt foglalkozott az anatómia és fiziológia kérdéseivel — azt vallotta, hogy a klerikusoknak meg kell ismerkedniök az orvostudomány elemeivel is. Az ókori orvostudomány hagyományai — valószínűleg a délitáliai görög világhoz való közelsége miatt — Montecassinón éltek legerősebben. Ilyen tartalmú verses munkát írt a VIII. században Benedek apát; orvostudománynyal is foglalkozott Paulus Diaconus; a IX. század második felében Bertharius állított, illetőleg gyűjtött össze használható recepteket, „codices medicinales"-t. A kolostori „Caritas" azonban nemcsak mások anyagi vonatkozású segítségét, támogatását jelentette. Angol-szász mintára 8* 115