Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

tióban, hogy annak parancsait megismerhessük és tisztán meg­érthessük, megértve s lehetőség szerint emlékezetbe vésve Krisz­tus segítségével tettekkel megvalósíthassuk". Magyarázatai nem­csak nyelvtani, stiláris vonatkozásúak, hanem a szentírás és a szentatyák alapján igen gazdag elméleti és gyakorlati útmuta­tásokat is nyújtanak az eszményi bencés élet kialakításához. A „Diadema monachorum" című munkájában a szerzetesi élet lelki és erkölcsi problémáit világította meg s az Istent kereső lélek számára megszerkesztette az erények ékes koronáját, Paschasius Radbertus a hit, remény és szeretet mibenlétét fejtette ki a korveyi növendékek számára. A volturnusi apát, Ambrosius Autpertus „Conflictus vitiorum atque virtutum" cí­men az emberi életet mint a jó és rossz, az erény és bűn küzdel­mét ábrázolta. Szt Gergelyhez hasonlóan az erények alapját ő is az alázatosságban, a bűnök forrását pedig a kevélységben látta. A stablói Drutmar exegézisei közben kialakított aszketikájában a szeretet, alázatosság, türelem erényei mellett az udvariasság, a jómodor gyakorlását, a kedvetlenség kerülését is fontosnak tartotta. A szeretet megnyilatkozásai elsősorban természetesen a ko­lostor belső társadalmára irányultak. Voltak azonban olyan vo­natkozásai is, melyek a külső, a világi társadalmat érintették. A Regula LIII. fejezete részletesen intézkedett arról, hogy mi­ként fogadják és lássák el a szerzetesek a vendégeket, zarándo­kokat, utasokat, s hogy különös szeretettel gondoskodjanak a szegényekről és a betegekről. „Minden érkező vendéget úgy fo­gadjanak, mint magát Krisztust... Az apát adjon vizet a ven­dégek kezére, a vendég lábát pedig mossa meg mind az apát, mind az egész közösség. ... Kiváló nagy gondot fordítsanak a szegények és zarándokok fogadására, mert bennük még inkább fogadják Krisztust." Ez a fejezet különösen a középkorban fejtette ki áldásos ha­tását, amikor szállók, vendégfogadók és kórházak még nem áll­tak a rászorulók rendelkezésére, s amikor még sem az állam, sem a társadalom nem eszmélt rá szociális és karitatív kötelességeire. Ezeket a föladatokat akkor az Egyház, elsősorban a kolostorok vállalták és oldották meg. Láttuk már, hogy Szt Lióba mily szeretettel fogadta az utaso­kat, a vendégeket, s hogy Szt Adalhard mennyire gondját vi­selte az arra rászorulóknak. St Gallen tervrajzában külön házat szántak a vendégeknek és zarándokoknak. Nagy Károly capi­tularéjában kötötte a szerzetesek lelkére a zarándokok ellátását s a szerények gondozását szolgáló hospitale-k vagy xenodo­114

Next

/
Thumbnails
Contents