Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

tióban, hogy annak parancsait megismerhessük és tisztán megérthessük, megértve s lehetőség szerint emlékezetbe vésve Krisztus segítségével tettekkel megvalósíthassuk". Magyarázatai nemcsak nyelvtani, stiláris vonatkozásúak, hanem a szentírás és a szentatyák alapján igen gazdag elméleti és gyakorlati útmutatásokat is nyújtanak az eszményi bencés élet kialakításához. A „Diadema monachorum" című munkájában a szerzetesi élet lelki és erkölcsi problémáit világította meg s az Istent kereső lélek számára megszerkesztette az erények ékes koronáját, Paschasius Radbertus a hit, remény és szeretet mibenlétét fejtette ki a korveyi növendékek számára. A volturnusi apát, Ambrosius Autpertus „Conflictus vitiorum atque virtutum" címen az emberi életet mint a jó és rossz, az erény és bűn küzdelmét ábrázolta. Szt Gergelyhez hasonlóan az erények alapját ő is az alázatosságban, a bűnök forrását pedig a kevélységben látta. A stablói Drutmar exegézisei közben kialakított aszketikájában a szeretet, alázatosság, türelem erényei mellett az udvariasság, a jómodor gyakorlását, a kedvetlenség kerülését is fontosnak tartotta. A szeretet megnyilatkozásai elsősorban természetesen a kolostor belső társadalmára irányultak. Voltak azonban olyan vonatkozásai is, melyek a külső, a világi társadalmat érintették. A Regula LIII. fejezete részletesen intézkedett arról, hogy miként fogadják és lássák el a szerzetesek a vendégeket, zarándokokat, utasokat, s hogy különös szeretettel gondoskodjanak a szegényekről és a betegekről. „Minden érkező vendéget úgy fogadjanak, mint magát Krisztust... Az apát adjon vizet a vendégek kezére, a vendég lábát pedig mossa meg mind az apát, mind az egész közösség. ... Kiváló nagy gondot fordítsanak a szegények és zarándokok fogadására, mert bennük még inkább fogadják Krisztust." Ez a fejezet különösen a középkorban fejtette ki áldásos hatását, amikor szállók, vendégfogadók és kórházak még nem álltak a rászorulók rendelkezésére, s amikor még sem az állam, sem a társadalom nem eszmélt rá szociális és karitatív kötelességeire. Ezeket a föladatokat akkor az Egyház, elsősorban a kolostorok vállalták és oldották meg. Láttuk már, hogy Szt Lióba mily szeretettel fogadta az utasokat, a vendégeket, s hogy Szt Adalhard mennyire gondját viselte az arra rászorulóknak. St Gallen tervrajzában külön házat szántak a vendégeknek és zarándokoknak. Nagy Károly capitularéjában kötötte a szerzetesek lelkére a zarándokok ellátását s a szerények gondozását szolgáló hospitale-k vagy xenodo114