Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

munkával foglalkoztak. Ezen általános szabály alól azonban sok kivétel volt. Nagy Károly unokatestvére, Adalhard és Wala apátok „conversus" létük ellenére is koruk legműveltebb férfiai közé tartoztak, mások pedig mint papok léptek be a monostorba s lettek ,,monachus conversus"-ok. Nekik az egyéves noviciátus alatt kellett bebizonyitaniok hivatottságukat s annak alapján tehettek fogadalmat a szerzetesi életre, ami által a konvent tag­jaivá váltak. A szerzetessé levésnek ezt a kettős útját-módját az Egyház is elfogadta és szentesítette, amikor pl. a toledói zsinat 633-ban kijelentette, hogy valaki szerzetessé vagy atyja jámbor fölaján­lása vagy saját elhatározása, fogadalma által lesz: „monachum aut paterna devotio aut propria professio facit". Ám ezt az ál­láspontot az egyén jogait mind erősebben hangsúlyozó új, IX. századi gondolkodás ellenmondás nélkül már nem tette ma­gáévá. Bizonyára nemcsak a farfai Penulfus és a grófi szárma­zású, hányatott életű fuldai Gottschalk vonta kétségbe a szü­lőknek gyermekeik jövője fölött rendelkező jogát, hanem mások is. Ezért érezte szükségét Hrabanus Maurus annak, hogy ,,De oblatione puerorum" címen a hagyományos fölfogás védelmében megírja munkáját. A VIII.—IX. század bencéseinek is első föladata az istentisz­telet, az „opus Dei" méltó végzése volt. A szerzetesi életnek ez a célkitűzése a helyi és a korviszonyok változása közepette is állandó jellegű s ez mutatja annak természetfölötti, transcen­dens értelmét. A zsolozsmát a Regula előírásai szerint végezték, ami meg­felelt lényegében a római gyakorlatnak is. Ám akkor már nem elégedtek meg azzal, hogy a zsoltárokat közösen recitálják, ille­tőleg énekeljék, hanem egyénileg is imádkozták azokat. Emlí­tettük, hogy Alkuin a különböző egyének különböző lelki álla­potának és igényeinek megfelelően különböző csoportokat ala­kított belőlük. A zsoltározás lelki értékeinek lehető tökéletes kiaknázása végett készítették Itáliában a „De usu psalmorum" című művet. A zsoltárokon kívül természetesen más imák is voltak gya­korlatban. Alkuin a „Libelli precum"-ában olyan imádságokat gyűjtött, illetőleg állított össze — pl. a szülőkért, apátért, a szer­zetesi családért, a bűnbánat fölkeltésére, szentáldozásra —, me­lyek a szerzetesek magánáhitatát szolgálták. A korveyi Szt Ans­gárról följegyezték, hogy a zsolozsma után mondandó röpimá­kat szerkesztett. Milyen meghatók és mennyire őszinte emberi megnyilatkozások Szt Bonifác leveleinek azok a részei, melyek­108

Next

/
Thumbnails
Contents