Szent Benedek fiainak világtörténete I. kötet

II. Fejezet • A Regula elterjesztése és a nyugati keresztény kultúrközösség megteremtése a koraközépkorban

gos politika — törvényhozás, közigazgatás, honvédelem — intézésében is. Éppen azért életmódja sokkal inkább hasonlított az egyházi és a világi nagyokéhoz, mint a Regula apátjáéhoz. Az adott feudális viszonyok között az apátsági birtokokkal kapcsolatban is újabb problémák merültek föl. A tulajdonjogot ugyan az uralkodó, illetőleg az alapítók és családjaik maguknak tartották fönn, a haszonélvezet azonban az apátságot illette. Ám az apátsági birtokkal mint hűbérrel, beneficiummal megajándékozott laikusok vagy világi papok sokkal inkább a maguk és hozzátartozóik érdekeit tekintették, mint a szerzetesi közösségét. Hogy tehát egy meghatározott számú konvent megfelelő ellátása és fönntartása biztosíttassék, szükségessé vált az apátsági birtok, illetőleg jövedelem megosztása az apát és a konvent asztala (mensa abbatialis — mensa conventualis) között. A tekintélyesebb rész rendszerint az apáté lett, a hivők adományai viszont inkább a konvent eltartását célozták. Az így kialakult helyzet és gyakorlat megmaradt aztán akkor is, amikor szerzetes kapott apáti kinevezést. Ennek a fejlődésnek kedvezett a Regula is, melynek LVI. fejezete az apát asztaláról rendelkezett. A külön apáti asztalból könnyen alakulhatott ki a külön apáti háztartás, melynek természetesen megvoltak a maga igényei. Az első ismert esetek közé tartozik a gandi Szt Péter-apátságé. A birtokot az apát és a konvent 817-ben közös megegyezéssel osztotta két részre s a megosztást Jámbor Lajos jóváhagyta. A kolostorok tulajdonosai tehát valójában az uralkodók, illetőleg az egyházi és világi nagyurak voltak, akik birtokukat csak haszonélvezetre adták át az apátnak és a szerzeteseknek. Éppen ezért akkor, amikor az állam közhatalmi szervezete a jog- és vagyonbiztonságot még nem tudta kellőképpen fönntartani, a tulajdonosok maguk vették védelmük, „defensio"juk, majd „tui£io"-juk alá kolostorukat, az „Eigenkloster"-t. Amelyik úr saját erejét nem érezte elegendőnek, az a király védelmébe adta kolostorát. Ezzel a „traditio"-val természetszerűleg a tulajdonjogot is átszármaztatta az uralkodóra. De voltak olyan apátságok is, melyek a számukra kellemetlen világi vagy egyházi beavatkozással szemben maguk kérték az uralkodók védelmét, „protectio"ját. Az apátságok nagy része így lett királyi vagy birodalmi kolostorrá, melynek sajátos jogi helyzete volt. Anyagi lehetőségük szerint hozzájárultak a közjogi terhek viseléséhez. Ezek súlyossága miatt fölmerült panaszokat hallva Jámbor Lajos 817-ben úgy rendelkezett, hogy 14 apátság meghatározott — pénzben és természetben fizetendő — évi „ajándék"-on fölül bizonyos számú 105